Gyurkity Péter

Szivárognak a Galaxy S IV részletei

Külső források, illetve cégvezetők elmondásai alapján bővül a lista, miközben alig egy hét van hátra a hivatalos bemutatóig. Nagyobb méretre, gyors chipre, valamint érdekes szoftveres funkciókra számíthatunk.

Az már néhány nappal ezelőtt kiderült, hogy a család sorrendben negyedik generációja március 14-én, a cég saját rendezvényén mutatkozik be a nagyközönség előtt, mégpedig New York városában. Ezt követően azonban több fontos részlet is kiszivárgott, amelyek egyrészt (megbízhatónak vélt) külső források jóvoltából, valamint egyes vezetők elmondása alapján láttak napvilágot.

Elsőként az evleaks osztott meg velünk néhány részletet a Twitter lapjain keresztül, ezt azonban azóta el is távolították az oldalról. Egy másik forrás révén azonban ezen információk továbbra is elérhetők, eszerint pedig a Galaxy S IV a család korábbi tagjainál nagyobb lesz, Super AMOLED kijelzője 1080p felbontást támogat, a chip az új 8 magos Exynos 5 OCTA, ehhez pedig 13 megapixeles kamera, 2 GB RAM, 16/32/64 GB-os tároló, Android 4.2 szoftver, valamint az előd esetében megismert Smart opciók társulnak, elsősorban további kényelmi funkciókkal.

A New York Times egy interjú révén állítja, hogy az Eye Scroll és Eye Pause (illetve Smart Scroll és Smart Pause) segítségével az okostelefon automatikusan gördíti a megjelenített szöveget, amikor a kijelző aljára pillantunk, ezzel egy időben pedig minden utasítás nélkül megállítja az éppen lejátszott videót, amennyiben szemünk elvándorol a kijelzőről. Más lapok e két opció meglétét képekkel igazolták, ám később kénytelenek voltak hozzátenni a hírhez, hogy a megjelent képek a Galaxy S III-hoz szánt új ROM-ról készültek, bár természetesen a család új tagja is támogatni fogja az említett megoldásokat.


Az már szintén biztosnak tűnik, hogy a negyedik generáció képviselője is műanyag borítást kap, ez a Samsung szerint csökkenti az előállítási költséget, és minőségben is megfelelő szintet képvisel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kirpill75 #17
  • tomboy013 #16
    Értelek, az más ha olyan a munkád is ott tényleg érthető. Azt hittem hétköznapi módon használod mert ott szerintem nem sok értelme van a dolognak. Én csak a saját kis Samsung Omnia 7-ből indultam ki, amit már elég sokszor ejtettem le durva talajra is, meg megvan már egy ideje és nagyon is újszerű az állapota tok nélkül is. Abba mondjuk van fém rész is, az jóval tartósabb meg karcállóbb mint egy műanyag tapasztalataim szerint. Amúgy üveghátlapos telefont biztos nem vennék, arra aztán lehet vigyázni úgyis összekarcolódik. Meg elég egyszer elejteni. Láttam 1-2 ismerősöm iphone 4S-ét leejtés után, mondták is hogy ilyet többet soha =D
  • MaRee #15
    Azért tartom tokban, hogy ne sérüljön véletlenül sem.

    Ha ájfon ha galaxi ha istennyila akkor is össze karcolódhat és bekoszolódhat, én munkámból kifolyólag elég gyakran használom a telefont igen koszos és poros helyen. Na most ha lerakom az asztalra a telefont és véletlenül végig húzom akkor nem mindegy hogy a szilikon tokot húzom végig a szemcsés porrétegen, vagy a müanyag/üveg hátlapot. Ha leejtem (mert előfordult már gondolom mindenkivel legalább egyszer az életben), akkor is jobb, ha nem esik le a hátlap esetleg verődik le az oldala.
    Az meg nem zavar, hogy elrondítja, nem mutogatni vettem, hanem használni, engem nem zavar hogy van rajta egy fekete szilikon réteg még.
    Biztosabb rajta a fogás is, mivel nem csúszik meg ugye az s2 alapból elég vékony, de lehet csak én szoktam meg így, tok nélkül nekem nem áll úgy kézre.
  • tomboy013 #14
    Ha téged nem zavar hogy elrondítja a telefonodat a tok meg még nagyobb is lesz tőle akkor hajrá =) Én inkább próbálok anyagában minőségibb telefont választani. Hiába marad szép karc nélküli a telefonod ha tokban tartod úgysem látod egyrészt ezért sem látom értelmét. Ha meg az az indokod, hogy jobb áron tudod továbbadni később arra meg annyit mondok hogy én nem azért veszek telefont hogy másnak kíméljem 1-2 éven keresztül, hogy aztán 5-10 ezer forinttal többet érjen mint egy karcos =) De végül is te tudod, nyugi nem kötekedésből írtam csak tényleg nem értem ezt a tokozós dolgot.
  • MaRee #13
    Érdekes nekem majdnem két éve megvan és nincs összekarcolva, mondjuk nekem van annyi eszem, hogy tokban tartom a telefont meg védő fólia van a képernyőn. De a ájfon hetet gondolom nem lehet megkarcolni se
  • tomboy013 #12
    És az miért lenne neked annyira jó ha lenyomna mindenkit és nem lenne harc a piacon?
  • Zoliz #11
    Ugy velem a muanyag boritas ismet gagyi feelinget fog kolcsonozni a csucsmodellnek, ami lenyomja a kizsigerlo iPhone-t es a birkakat. A szalcsiszolt femmel kicsit dragabb lenne, de tokeletes telefon jonne, ami lenyomja vegre a Microsoftot, Nokiat es az Apple-t egyuttveve.
  • rajdi #10
    Elárulom nektek tök ingyen az okosságot! Kopás ellen folpackba kéne tekerni a telefont, mit a hőskorszakban a VHS távirányítókat. Tuti jól nézne ki, nem?
  • socheater #9
    Remélhetőleg ebbe normális hangchipet raknak, nem úgy mint az SGS2-be. Az hallgathatatlan. Mióta megvan, nem tudtam rajta zenét hallgatni... Év telefonja... Az SGS3 hátlapja meg ismerősömnek is egy hét alatt lekopott. Valami csúnya műanyag összetételi sorozathiba lehet... Azt nem tudom elképzelni hogy mind ilyen lenne... (Vagy igen?) Egyéb területeken szerintem amúgy jó telefonok.
  • tomboy013 #8
    -.-