Gyurkity Péter

Samsung, Acer, HTC okos-trió

Mindhárom gyártó bemutatta legújabb készülékét a napokban, ezek azonban nem a csúcskategóriát, hanem az alatta helyet foglaló szegmenseket bővítik, illetve speciális igényeket elégítenek ki.

A Samsung például elsősorban a sokat utazóknak és a természetbe járóknak ajánlja a Galaxy Xcover 2 néven piacra dobandó okostelefont, amely strapabíró külsejével és kiegészítő szolgáltatásokkal bizonyulhat hasznosnak. A megfelelő edzésben segítő Cardio trainer Pro app mellett a hardver is erre szolgál, ami a mellékelt listából rögtön kiderül.


Samsung Galaxy Xcover 2

A készülék támogatja a GPS és a GLONASS technológiát, így nem lesz gond a helymeghatározással, külseje ellenáll a behatásoknak, 1 méteres mélységig, 30 percen keresztül vízálló. A 4 hüvelykes WVGA kijelző mellé egy meg nem nevezett 1 GHz-es ikermagos processzor jár, ezt 5 megapixeles kamera (saját fizikai gombbal), Motion UI, valamint Android 4.1 egészíti ki. Azt azonban még nem tudni, hogy pontosan mikor jelenik meg a fejlesztés, bár az MWC alatt nyilván további részleteket osztanak majd meg velünk.


Acer Liquid E1

Az Acer a maga részéről a Liquid E sorozatot bővíti egy új példánnyal, ez Liquid E1 néven jelenik meg hamarosan. 4,5 hüvelykes qHD (960 x 540 pixel) IPS-kijelző, 1 GHz-es ikermagos chip, 1 GB RAM, 4 GB-os belső tároló, microSD, 5 megapixeles hátoldali kamera, valamint egy 1760 mAh-s akkumulátor szerepel a felsorolásban, Android 4.1.1 társaságában. A készülék pontos mérete 132 x 68,5 x 9,9 mm, súlya 130 gramm. Az ár és a pontos megjelenés itt sem ismert.


HTC Desire U

A HTC első körben Kínában és Tajvanon dobja piacra a Desire U okostelefont, amely nyilván a belépő szintre készül. Itt 4 hüvelykes, 800 x 480 pixel felbontást támogató kijelző, 1 GHz-es egymagos chip, 512 MB RAM, 4 GB-os belső tároló, 5 megapixeles kamera, microSD, 3G, WiFi és Bluetooth 4.0 kapott helyet, Beats Audio és Android 4.0 mellett. Azt még nem tudni, hogy a többi régióban is felbukkan-e majd a készülék.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • tomcsa4 #1
    Samu xcover 2 pofásan néz ki. Emlékeztet a Lumia 610-re, amit én sportoláshoz is, meg amúgy is ajánlok mindenkinek. Samu xcover 2-nek egy hibáját látatlanban megmondom: az a baj, hogy Android fut rajta.