SG.hu·

Egyesülhet az Intel és az nVidia

Legalábbis egyes piaci pletykák szerint, amelyekben hozzáteszik, hogy a közös cég első embere az nVidiától érkezhet. A lépés elsőre valószínűtlennek tűnik, ám az AMD és az ATI példája figyelmeztető jel.

Még a múlt hét vége felé bukkant fel a világhálón a pletyka, miszerint az Intel és az nVidia már javában tárgyal egy esetleges egyesülésről. Ez nem lenne teljesen precedens nélküli lépés, hiszen a rivális páros 2006-ban szánta el magát erre, és bár a híresztelés akkor legalább ennyire hihetetlennek tűnt, az összeolvadás végül mégis megtörtént.

Arról sem feledkezhetünk el, hogy nem most először merül fel a két óriás valamilyen formában történő összefogása, esetleges házassága. Ez már annak idején, az AMD és az ATI megállapodásakor lehetséges válaszként merült fel, akkor valóban sor is került a két cég közötti egyeztetésekre, azonban az nVidia mindkét processzorgyártót (akkor még az AMD is az volt) visszautasította, mégpedig elsősorban azért, mert saját vezérigazgatójukat szerették volna az új vállalat élén látni. Az Intel ezt követően a GeForce grafikus vezérlők saját chipjeiben történő felhasználására tett javaslatot, ám végül ebből sem lett semmi.

Az idő most elérkezettnek látszik a döntés meghozatalára. Az Intel éppen vezérigazgatót keres, a poszt betöltésére pedig egyes hírek szerint kívülről érkezhet majd szakértő. Paul Otellini jövő májusban mindenképpen távozik, utóda pedig ez esetben az a Jen-Hsun Huang lenne, aki az nVidiát irányítja már jó ideje. A kétkedők szerint viszont a két vállalat alapvetően eltérő struktúrája és belső kultúrája miatt nehézkes lenne egy ilyen egyesülés, itt már a megfelelő ár megtalálása is komoly gondokat jelenhet.

Amennyiben valóban zajlanak tárgyalások a két fél között, ezeket titokban tartják, így a hivatalos információkra egyelőre várnunk kell - emlékeztetnénk azonban az olvasót arra, hogy az AMD és az ATI esetében végül beigazolódott a pletyka.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© sanyicks2012. 12. 20.. 17:11||#22
egyébként illenének egymáshoz. Intel: szoftveres anti-optimalizáció a konkurenciával szemben(intel c fordító, utasításkészletek használata), tévhitek terjesztése, gyártók és üzletláncok fenyegetése és hátrányokban való részesítése ha a konkurencia termékeit használják.
Nvidia: szoftveres anti-optimalizáció a konkurenciával szemben(nvidia meant to be played), trükkök alkalmazása a tesztprogramoknál (automatikus tuning, kevésbé pontos számítás(rosszabb képminõség) a a jobb eredmények érdekében), physx-es megkenések(nvidia gpu-val aktiválódó, de még is tisztán cpu-n futó fizikai effektek), mesterséges gépigénynövelés (krájsziz pixelnél kisebb részletességû ívek, földalatti agyon shaderezett víz, stb).
© gkalcso2012. 12. 19.. 22:29||#21
Lehet, hogy kiforrotta magát a grafikai megjelenítés fejlesztése? Vagy már az optikai procik kezdenek elõjönni, ahhoz meg benne kell hogy legyen 😉
© jaspercry2012. 12. 18.. 17:36||#20
Hát igen! Hasonló..........gusztustalan cég mindkettõ,ezt már csak tetézni kell.
Profit maximalizálás felsõ fokon.
Elképzelem a jövõt.
Intel integrált processzor, benne Cuda -s IGP-vel horror áron!
He he és lesznek szép Intel GTX-ek! Ugyancsak jó ólcson.
-1
© WoodrowWilson2012. 12. 18.. 16:01||#19
Mitõl lenne monopólium? Az Nvidia már nem nagyon utazik igp-ben, processzorban sose volt jelen, dgpu-ban az Intel nincs, szóval nagy piacirészesedés-növekedés sehol sem lenne önmagában az egyesüléstõl. Az már más kérdés, hogy a fúzió folyományaként lehetséges, hogy az AMD nehéz helyzetbe kerülne pár éven belül (nem mintha a mostani pénzügyi adatokból túl fényes jövõt lehetne elõre vetíteni).
© sola2012. 12. 18.. 15:47||#18
Hát ha ez átmegy az EU felügyeleti szervein akkor kukába velük.

Az EU már a monopólium lété/kialakulását is tiltja, ez pedig csutkára az lenne.
© qrd0xQSt2rdvnu2012. 12. 18.. 15:23||#17
és mi lenne az új cég neve? IntaVidia?
© IhiXO2012. 12. 18.. 12:45||#16
Ez nagyon nem tenne jót az AMD-nek, ami meg nem feltétlenül lenne jó a fogyasztóknak. Monopol helyzetben lévõ vállalat rosszabb lenne, mint a mostani helyzet. Még ha az AMD processzorok terén nagyon nem is zavarja az Intelt, videokártyáikból azért fogynak rendesen.
Az LGA kiszorulása az integrált GPU-s megoldások miatt pedig csak drágítaná a dolgokat.
© sanyicks2012. 12. 18.. 12:15||#15
Azért nem biztos hogy jó lenne ez nekik. Ha az amd-t igy lenyomják, jön a darabolás 😊
© lordmorden2012. 12. 18.. 12:13||#14
Remélem az AMD-Ati kombó nem hasal el, ha nem is használom a megoldásaikat attól még nagyon jó vállalatok, sokat adtak hozzá a szakmához és technológiához; de annak örülnék, hogyha az intel nvidia cimbizés összejönne.
© bunny2012. 12. 18.. 12:06||#13
Az a bajság ha ez az egysülés létrejön és tényleg elkezdenek übercuccokat gyártani és az AMD csõdbe megy ... marad egy cég, márpedig a monopol konkurencia nélküli helyzet nekünk vevõknek sose jó. Szóval reméljük az AMD kitart!
+1