MTI

Online választja ki képviselőit egy olasz párt

Négy nap alatt választja ki képviselőjelöltjeit a Beppe Grillo humorista vezette Öt Csillag Mozgalom (M5S) nevű civil mozgalom, amelynek tagjai online szavaznak arról, hogy az M5S-ből ki juthat majd be a római parlamentbe.

December 3-6. között, délelőtt 10 órától délután 17 óráig választhatnak az M5S tagjai a mozgalom összesen 1400 képviselőjelöltje közül. Minden voksoló legfeljebb három jelöltet támogathat saját választási körzetéből. A képviselőjelöltek szelekciója kizárólag online történik - szabta meg a szabályokat saját blogján Beppe Grillo, a civil mozgalom vezére és alapítója. A 2009-ben indított mozgalom is megkezdte a tavaszi parlamenti választásokra való készülést. Az M5S szokása szerint most is interneten mozgósítja erőit és virtuális urnákat állított fel - írta az olasz sajtó.

A jelöltek kizárólag a mozgalom tagjai lehetnek. Megválasztásuk feltételének számít a büntetlen előélet és az, hogy a jelöltek jelenleg ne töltsenek be közigazgatási funkciót. Az M5S támogatottságát a felmérések 20 százalékra teszik, vagyis a balközép Demokrata Párt (PD) mögött a második legnagyobb olasz erőt a Grillo vezette mozgalom alkotja. "Találkozunk a római parlamentben!" - írta a jelölteknek Grillo. A humorista magát nem jelölte, mivel egy 1981-ben történt, halálos kimenetelű gépjárműbaleset miatt 14 hónap felfüggesztett börtönre ítélték.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!