MTI

90 ezer japán személyes adatát lopták el mobilról

A tokiói rendőrség azzal gyanúsít öt embert, hogy vírussal megfertőzött kilencvenezer okostelefont, illetve ellopta a készülékeken tárolt személyes adatokat - írta csütörtökön a Jomiuri Simbun japán napilap.

A hekkerek ingyenesen letölthető, az Android operációs rendszert használó telefonokon futó alkalmazásokba rejtették el a vírust, amely lemásolta és továbbította a megfertőzött készülékek névjegyzékét a gyanúsítottaknak. A rendőrség szerint az elkövetők összesen 11,83 millió személyes adatot szereztek meg a 90 ezer felhasználótól. A lap szerint ez minden idők legnagyobb mobiltelefonokat érintő adatlopása.

A gyanúsítottak közül hárman beismerő vallomást tettek, ketten nem ismerték el bűnösségüket. Az elkövetők közül hárman megrendelőként, ketten fejlesztőként vettek részt az ügyletben. A mobilvírus félmillió jenbe került a megrendelőknek. Rendőrségi források szerint a megrendelők, egy, azóta megszűnt internetes vállalkozás termékeinek hirdetésére akarták felhasználni az ellopott személyes adatokat. Többek között egy online társkeresőoldalra akartak látogatókat csalogatni.

A rendőrség szerint a terv kiötlője korábban megpróbálta eltüntetni a bizonyítékokat - köztük az adatokat tároló szervert -, de miután a Twitteren elterjedt a csalás híre, nem járt sikerrel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!