SG.hu

Harmadikok lettek a magyarok a hackerolimpián

Bronzérmet nyert a Deloitte Magyarország IT-biztonsági szakembereiből álló gula.sh csapata a Cyberlimpics nevű hackerversenyen, amely napjaink egyik legjelentősebb globális megmérettetése az etikus hackerek számára. A győzelmet a szintén a Deloitte színeiben induló holland csapat szerezte meg.

A Cyberlimpics versenyt idén második alkalommal rendezték meg, a Hacker Halted elnevezésű globális informatikai biztonsági találkozó és konferencia keretében. Az etikus hackerek egyik legjelentősebb nemzetközi versenyének különlegessége, hogy az október 29-i döntőt megelőzően a világ minden kontinensén tartottak selejtezőket. A döntőbe jutott csapatok több mint 3 hónapon át, több fordulóban küzdöttek azért, hogy a legjobbak közé kerüljenek.

A döntőt Miamiban rendezték, ahol a legjobb nyolc csapat összesen hat órán át küzdött egymással a győzelemért. A szervezők arra törekedtek, hogy a döntőben minél inkább életszerű, az információbiztonsági szakemberek mindennapi munkája során is előforduló kihívások és védelmi problémák szimulálásával bírják kiélezett versenyre a résztvevőket.

A bronzérmes csapatot a Deloitte Magyarország szakemberei, Spala Ferenc, Balázs Zoltán, Zágon Mihály, Szili Dávid és Kabai András alkották, kiegészülve Major Marcellel. A csapatok teljesítményét annak megfelelően pontozta a szakmai zsűri, hogy a verseny során a vetélytársak hány szerverét támadták meg sikeresen, illetve hány, saját szervereik ellen irányuló támadást sikerült kivédeniük. A versenyben a győzelmet a Deloitte Hollandia csapata szerezte meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!