MTI

Környezetvédelmi informatikai fejlesztés a Tiszántúlon

Az Új Széchenyi Terv csaknem 300 millió forintos támogatásával korszerű, EU- kompatibilis, környezetvédelmi informatikai adatbázist építettek ki a Tiszántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőségnél (Tikötevife), valamint öt partnerintézményénél; jelenleg uniós közbeszerzés keretében keresik azt a céget, amely feldolgozza és hozzáférhetővé teszi az adatokat - közölte Kelemen Béla, a Tikötevife igazgatója hétfőn Debrecenben sajtótájékoztatón.

A fejlesztés kapcsán az igazgató megjegyezte: jelenleg nehezen hozzáférhető, bizonytalan pontosságú, más-más térinformatikai rendszerben kezelhető, számos esetben pontatlan térinformatikai rendszerrel dolgozik az Európai Unió több intézménye. Ráadásul az eddig kiépült térinformációs infrastruktúra nem egységesen szabályozott - fűzte hozzá. Kelemen Béla szerint ez megnehezíti a hazai hatósági feladatok ellátását és az összeurópai rendszerhez való illeszkedést is.

A szakmailag megfelelő és a jogszabályoknak is eleget tevő döntések előkészítéséhez, meghozatalához hatékony, egységes térinformatikai infrastruktúrára van szükség. Ezért épít ki új, egységes adatbázisokon és szabályozáson alapuló térinformatikai rendszert a Tiszántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség, valamint öt partnerintézménye: a Tiszántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság, az Észak-Magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság, a Hortobágyi Nemzeti Park, a Bükki Nemzeti Park és a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola - tette hozzá az igazgató.

A projekt előkészítésére 17 millió forint pályázati pénzt használtak fel. A fejlesztés jelenlegi szakaszában 287,3 millió forintból a szükséges téradat infrastruktúrához igazodó hardverhálózatot (számítógépeket és tartozékaikat), egyedi számítógépes programokat (szoftvereket) szereztek be, illetve uniós közbeszerzési eljárással választják ki azt a céget, amelyik feldolgozza és hozzáférhetővé teszi majd az adatokat - tette hozzá.

Kelemen Béla elmondta azt is, hogy a beruházás eredményeként az Európai Unió elvárásaihoz és szabályozásához igazodó térinformatikai adatbázis és rendszer jön létre a felügyelőségen és a hozzákapcsolódó intézményekben. Ez egyfajta mintaprojekt is, amelyet később a teljes hazai közigazgatási rendszerre ki tudnak terjeszteni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!