SG.hu·

Baktériumtanyának számítanak a mobiltelefonok

Napjainkban teljesen mindennapos dolognak számít az érintőképernyők használata, ugyanakkor a higiéniai szempontokkal a felhasználók egy része nem igazán törődik.

A mobiltelefonoknak köszönhetően bárhol elérhetők az emberek, akár étkezés közben vagy éppen a mellékhelyiségben is. A probléma csak az, hogy ezeken a helyeken fordul elő a legtöbb baktérium is, amelyek így a kijelzőkre kerülnek. Már eddig is számos tanulmány bizonyította be, hogy az okostelefonok baktérium-szennyezettsége még a PC-s billentyűzeteknél tapasztalhatónál is túltesz. Miután a legtöbb gyártó óva inti a felhasználókat az agresszív tisztítószerek alkalmazásától, így a probléma egyre nagyobb méreteket ölt és a készüléktulajdonosok lehetőségei meglehetősen behatároltak.


A The Wall Street Journal nyolc szúrópróbaszerűen kiválasztott okostelefont vizsgáltatott meg egy laboratóriumban. Kiderült, hogy minden eszköz érintőképernyőjén voltak coliform-baktériumok, ugyanakkor E. coli és Staphylococcus baktériumok viszont nem. 100 ml ivóvízben 1 egységnyi coliform-baktérium van, a vizsgálatok során a telefonok kijelzőjén viszont 2700-4200 egységnyi coliform-baktériumot találtak. Mindez azt bizonyítja, hogy a telefonálók az átlagosnál jóval kevésbé ügyelnek a higiéniára.

A ghánai Cape Coast Egyetem tanulmányának elkészítésekor 100 hallgató mobiljait vizsgálták meg és kiderült, hogy a mikroorganizmusok száma extrém magas. Jeffrey Cane szakértő úgy vélte, hogy napjainkban az okostelefonok gyakorlatilag ugyanolyan veszélyes fertőzési forrásnak számítanak, mint a mellékhelyiségek, éppen ezért nagyon fontos az érintőképernyők megfelelő tisztítása. Azonban még egy különleges tisztítókendő használata sem jelent megoldást, a legjobb tisztítószer a tiszta alkohol, ami a baktériumok 100 százalékát elpusztítja. Az Apple és más gyártók viszont kifejezetten óva intenek az ilyen agresszív vegyszerek alkalmazásától.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© FoodLFG2012. 10. 29.. 17:36||#17
mindmeghalunk! D:
© nlght2012. 10. 29.. 14:43||#16
nem hinném, hogy retkesebb lenne az egérnél, billentyûzetnél, kormánynál, kilincsnél, kulcscsomónál, stb.
ezeket gyakran használjuk és nem szoktuk törölgetni rendszeresen (vagy sosem :D)

a lényeg, hogy ne legyen legyengülve az immunrendszered :)
© fszrtkvltzttni2012. 10. 28.. 03:44||#15
"Azonban még egy különleges tisztítókendõ használata sem jelent megoldást, a legjobb tisztítószer a tiszta alkohol, ami a baktériumok 100 százalékát elpusztítja."
A lófaszt! Semmi nem pusztítja el a 100%-át! Még a hosszú ideig tartó klórozás se! Az erõs UV fény se! SEMMI! Kivéve talán a c.c. kénsav. De az szinte bármilyen problémát meg old! XD
+1-1
© fszrtkvltzttni2012. 10. 28.. 03:39||#14
Egyébként még szép, hogy sok rajta a baci, hát WC kefével takarítja a szerencsétlen XD
© fszrtkvltzttni2012. 10. 28.. 03:37||#13
Ultrahangos az, de ahhoz is kell valami lötyi. Az ultrahang a dörzsölést helyettesíti, illetve alaposabb is annál, mert a legapróbb résekbõl is kiszedi a szutykot. Viszont egy telefonnál nem látom értelmét, azt egyszerûbb letörölni.

Illetve a kezet kell rendszeresen mosni, akkor nem lesz ujjlenyomatos/zsíros egybõl, nem ragad rá minden szar, és csak ritkán kell törölgetni.

A megoldás az ezüst telefon és az antibakteriális üveg (ami szintén ezüstöt tartalmaz).
-1
© SupraMKIII2012. 10. 27.. 15:54||#12
dundiego86: Ultraibolyát akartál mondani, nem?

Amúgy a helyi szokás egy dolog, de ettõl még a lényeg változatlan marad: a legmocskosabb amit leggyakrabban fogdosunk... És mivel nincs benne a kulturánkban ezeknek a tisztítása, ezért ez maradni is fog egy darabig.

Van egy ismerõsõm, aki naponta takarít, és kb heti 2-5 liter domesztoszt használ el: majd megkérdem tõle, de szerintem még életében nem takarította le a telefont (sem)
© csimmasz2012. 10. 27.. 11:47||#11
Pont ez tûnt föl nekem is!

Azért érdekes lehet az a Ghanai egyetem amint a helyi viszonyokon teszteli a mobilok szenyezettségét majd ezt kivetíti az egész világra?

Nyilván mi sem mossuk többet a mobilunkat mint õk de én azért pl a kézmosási szokásokat és annak gyakoriságát lehet jobban megvizsgálnám.
© dundiego862012. 10. 27.. 09:34||#10
Vazze ki kellene találni vmi mosógép félét telóknak :D. Használod, mint az evõeszközt, használat után be a mosógépbe, 30perc a 2es programon és már tiszta is. Sõt a gondod is megoldódik, mert azt a telefont többet már nem szennyezed (használod többé) bacikkal :D:D:D. Jó viccet félretéve: Ultrahangos tisztító. Csak jelenleg még 50-100k között van az ára, egy telót a tecsóban meg már 2-3ropiért hozzád vágnak...
© kvp2012. 10. 26.. 15:11||#9
Olcso alternativa meg a szappanos vizzel ellatott papirzsebkendo. Ha a telefon birja (tehat elegge cseppallo), akkor ezzel relativ tisztara lehet mosni. (kb. olyan tisztara mint a kezunket kezmosaskor) A masik, sokkal durvabb alternativa az alkoholos torlokendo. A belekevert parfumok miatt budos mint a fene, viszont az tenyleg tisztit. Ha a sima alkoholos keztorlokendo oldja a telefont, akkor ott valamilyen minosegi problema van.

ps: Ugyanezt a tisztitast erdemes neha a billentyuzetekkel, az egerekkel, taviranyitokkal, villanykapcsolokkal, kilincsekkel es a sima vezetekes telefonokkal is megjatszani. Az utobbira meg a galaxis utikalauz is felhivja figyelmunket. :-)
© Narxis2012. 10. 26.. 14:42||#8
Ejnye ez azért elõítéletes... :D