MTI

1,3 milliárd elektronikai hulladékok gyűjtésére

Négy közbeszerzési pályázatot hirdetett meg a napokban az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség (OHÜ) elektromos és elektronikai eszközök, berendezések hulladékainak gyűjtésére, szállítására és előkezelésére, a pályázatok keretösszege csaknem nettó 1,3 milliárd forint - tájékoztatott az ügynökség.

A négy pályázati kiíráson belül összesen 16 részteljesítésre lehet ajánlatot tenni, így az érintett vállalkozások kapacitásuk ismeretében dönthetnek arról, hogy melyik tenderrészre pályáznak - közölte az ügynökség. A kiírások egyik csoportjába tartoznak a képcsöves e+e hulladékok - például televíziók, számítógépes monitorok -, amelyekből az idén összesen 4.600 tonna gyűjtését, szállítását és előkezelését várja el az OHÜ.

A következő csoportba a háztartási hűtőgépek kerültek, amelyeket gépi technológiával megoldható bontással készítenek elő a hasznosításra. E pályázati kiírás keretében 1.000 tonna összegyűjtését és előkezelését kell vállalnia a pályázónak. Külön lehet pályázni az ugyancsak a háztartásokban használt, főleg nagytömegű elektromos termékek - például mosógépek, tűzhelyek - gyűjtésére, szállítására és előkezelésére. A vegyes begyűjtésű hulladéknak elnevezett kategóriában összesen 14 ezer tonna teljesítését várja el az OHÜ.

A negyedik csoportba, a kombinált begyűjtésű elektronikai hulladék kategóriába az olyan termékek tartoznak, amilyen például a barkácsgép, a videomagnó, kávéfőző, vasaló, hajszárító és más, a háztartásokban hagyományosan használt e+e eszközök. Ezeket a hulladékokat a kezelést végző cég kombináltan, vagyis vegyesen, egymástól nem elkülönítve gyűjti, szállítja el és kezeli. Ezekből összesen 23 ezer tonna gyűjtését, szállítását és előkezelését kell teljesítenie a nyertesnek, illetve a nyerteseknek. A mennyiségi elvárások mellett az egyes pályázatok elbírálásakor az OHÜ külön ponttal értékeli azokat a vállalásokat, amelyek minél nagyobb számban foglalkoztatnak álláskeresőket, megváltozott munkaképességűeket, valamint a büntetés-végrehajtási intézményekben lévő fogvatartottakat.

A közlemény szerint az ügynökség az egyes pályázatok elbírálása, majd a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium jóváhagyása után köti meg a nyertesekkel a szerződéseket. Ez - a többi között - tartalmazza azt is, hogy az OHÜ csak a komplett és ellenőrzött teljesítés alapján téríti meg a közbeszerzési kiírásban meghatározott részfinanszírozási díjakat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!