SG.hu·

Gyártásra kész a Windows 8

A Microsoft bejelentette, hogy a Windows 8 elérte a Release to Manufacturing (RTM), azaz a gyártásra kész állapotot. Ez a Windows operációs rendszer következő generációjának utolsó mérföldköve a termék megjelenése előtt.

A cég közleménye szerint az RTM változattal immár befejeződött a rendszer kódjának fejlesztése, amelyet a Microsoft mérnökei a Windows 8 tavaly szeptemberben megjelent első előnézeti változata óta kapott felhasználói visszajelzések alapján végeztek. Fejlesztők, vállalatok, IT szakemberek és partnerek fogják hamarosan megkapni a Windows 8 RTM kódját, egy előre kigondolt ütemezés szerint. Elsőként a fejlesztők, akik új alkalmazásokat készítenek tölthetik le az MSDN fejlesztői oldaláról, illetve a vállalatok IT szakemberei jutnak hozzá a TechNet előfizetésükön keresztül augusztus 15-én. Egy napra rá, 16-án tölthetik le a Microsoft partnerhálózatának tagjai, illetve a frissítési garanciával rendelkező ügyfelek az Enterprise változatot.


A fejlesztők különböző eszközöket és forrásokat találnak a Windows Store-ban publikálható alkalmazások tervezéséhez, fejlesztéséhez és piacra viteléhez. Míg a korábbi előnézeti változatokban csak ingyenes alkalmazásokat lehetett publikálni, az RTM-ben már fizetős alkalmazások is bekerülhetnek a cég programboltjába.

A Windows 8 a végfelhasználók számára 2012. október 26-ától érhető el. A leggyorsabbak kedvezményes vásárlási lehetőséget is kapnak, illetve a január 31-ig Windows 7-tel előtelepített számítógépet vásárlók Windows 8 Pro verzióra frissíthetnek 15 euróért. Azok, akik a végleges változat előtt szeretnének megismerkedni a Windows 8 operációs rendszerrel, a Release Preview változatot letölthetik a http://preview.windows.com oldalról.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Ferrer2012. 08. 06.. 15:08||#11
Bármennyire is fáj, sajnos így fog történni.
© god252012. 08. 06.. 12:25||#10
Igen, tegnap este már láttam megosztva:
MICROSOFT.WINDOWS.8.PROFESSIONAL.RTM.X86.ENGLISH.DVD-WZT
BUILD: 6.2.9200.16384.WIN8_RTM.120725-1247
FILE: Windows_8_Pro_EN-US_x86.ISO
SIZE: 2,632,460,288 byte
SHA-1: B30B7D770F047CF427E836ABC048501EFF8A1FAC
MD5: 99C94934E53B4E28E955D4FCB06CAAA8
CRC: A13474A9
NOTE: this is original M$ image
This distributive can be installed with Retail or Volume non WMC (Windows Media Center) license keys
by W.Z.T
8|3|12
© zaki2012. 08. 06.. 11:58||#9
Fejezd már be.
© Ferrer2012. 08. 06.. 03:36||#8
Miért trollkodás az, hogy a Win 8 végleges változata az lesz, hogy mindenki linuxot kezd telepíteni? :)
© fflloodduurr1992012. 08. 05.. 23:49||#7
Szerintem eleg jo lesz:)
© Balumann2012. 08. 05.. 23:40||#6
Persze, édesanyám trollkodik "linux" benyögéssel egy Windows 8 véglegesedésérõl szóló cikknél.
© hurkaur2012. 08. 05.. 22:17||#5
vagy esetleg szemleletvaltas, miszerint az ujdonsag == szar. :\
© Ferrer2012. 08. 05.. 14:53||#4
Ki, édesanyád?
© Balumann2012. 08. 04.. 22:56||#3
troll
© Ferrer2012. 08. 04.. 22:05||#2
linux