SG.hu

3D számítógépes ügyintézés a Budaörsi Önkormányzatnál

Akár otthonról, egy karosszékben ülve is bárki ellátogathat a virtuális Budaörsi Polgármesteri Hivatalba, amely tökéletes háromdimenziós mása az eredetinek.

Számítógépünkről irányított figurával valós idejű beszélgetést folytathatunk az ügyintézőkkel, és érdemi választ is kaphatunk kérdéseinkre - derült ki azon a látványos bemutatón, amelyet a Budaörsi Önkormányzat épületében rendeztek. A számítógépes játékokból jól ismert 3D technológiát vetették be a fejlesztők azért, hogy modernizálják és meggyorsítsák az önkormányzati ügyintézés folyamatát. A virtuális valóság üzleti alkalmazása egyébként már jó néhány éve megjelent a nemzetközi gyakorlatban, nagy sikert aratva ezzel a látványos és igényes kifejezési móddal. A technológia közigazgatási alkalmazására azonban most először került sor a világon.

A Virtual Planet Hungary Kft. által fejlesztett virtuális polgármesteri hivatalban a virtuális ügyfelek és virtuális ügyintézők ("avatárok") között folyhat valós idejű és érdemi párbeszéd, vagyis bizonyos ügyeket tényleg így is elintézhetünk majd. A bemutatón Wittinghoff Tamás, Budaörs független polgármestere elmondta, az önkormányzatnál mindig nagyon fontosnak tartották, hogy a közigazgatás korszerűsítésében élen járjanak. A város korábban az elsők között vezetett be olyan e-közigazgatási alkalmazásokat, mint például az sms és a wap alapú ügyintézés, amelyek akkoriban úttörő vállalkozásoknak számítottak - tette hozzá.


A politikus emlékeztetett arra, hogy a fejlesztésben egy hosszú tavú közigazgatás korszerűsítési együttműködés keretében részt vett a Budapesti Corvinus Egyetem Közigazgatás-tudományi Karán működő E-Government Kutatócsoportja is. Bár az egyetemi struktúra azóta megváltozott, a partnerek személyükben ugyanazok maradtak: ma a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) keretei között működnek - mondta. Wittinghoff végül rámutatott arra is, hogy ez az újszerű, 3D technológián alapuló megoldás, - amely néhány hónapnyi tesztüzem után - bárki számára elérhető lesz, meg fogja könnyíteni az ügyintézést a Budaörsön és környékén élők számára, hiszen akár otthonról, a karosszékből is megoldható lesz jó néhány olyan ügy, amiért eddig be kellett menni a polgármesteri hivatalba.

Dr. Tózsa István, a Budapesti Corvinus Egyetem tanszékvezetője mindenekelőtt megköszönte, hogy Budaörs városa mindig készségesen helyet adott a kezdeményezésnek. Hozzátette, a jövőben Békéscsaba és más városok is tervezik a rendszer bevezetését. Tózsa István elmondta, hogy a technológia az Egyesült Államokból érkezett, de eddig még nem volt példa arra, hogy a közigazgatásban használták volna. A fejlesztők a technikai részletekről egyebek mellett elárulták, a rendszer nagy előnye, hogy nem igényli olyan külön alkalmazások letöltését, mint például a videóbeszélgetésekhez használható Skype. A fejlesztők szerint egyébként a szolgáltatást jelenleg a magyarországi internetezők 60-70 százaléka el tudja érni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Komolytalan #2
    Ez jó bazmeg, közpénzt ilyenekre költeni. Meg kéne szüntetni a helyi adót, mert ilyen gazdag önkormányzatok mint Budaörs (ott van nekik a tesco, meg egy rakás másik multi) nem tudják hova tegyék a pénzt, míg máshol az iskolát se tudják fűteni, és kabátban tanulnak a gyerekek.
  • BakoSanyi #1
    le a kalappal