MTI

Csaló weblapok tucatjait záratták be Kínában

A kínai hatóságok 89 olyan honlapot szüntettek meg, amelyeket csalárd módon kormányzati szervek, jótékonysági csoportok portáljainak tüntettek fel - derült ki az állami internetfelügyelet kedden kiadott közleményéből.

A lebukott üzemeltetők közül többen azt a látszatot keltették, mintha korrupcióellenes, vagy más bűnüldöző szervek szolgálatában állnának, s eddig még az ellenőröket is sikerrel megtévesztették. Az alkalmazottak negatív híreket, híreszteléseket fogalmaztak és azzal fenyegették meg az érintetteket, hogy megfelelő fizetség híján publikálják az írásaikat. A legtöbb esetben a hallgatást fizettették meg, s többen szövetségbe tömörülve zsaroltak szervezeteket, vállalatokat, magánszemélyeket. A "Kínai internetfelügyelet és nyomozó hatóság" álhonlapja például közreműködést ajánlott az online csalók kézre kerítéséhez, s a szolgáltatásáért eljárási díjat számolt, vagy letétet követelt.

A kampány során a közbiztonsági tárca egy hamis rendőrségi honlapra is rábukkant, négy gyanúsítottat vettek őrizetbe. A legutóbbi ellenőrzések során kiderült az is, hogy egyesek kormányzati szervek nevében hamis újságíró igazolványokat gyártottak és értékesítettek több ezer jüant kérve darabjáért (1 jüan=36 forint).

A kínai internetfelügyelet azt ígéri, hogy a hatóságokkal együtt folytatja az ellenőrzéseket és a lakosságot is bejelentésekre ösztönzi. Áprilisban 42 weblapot zárattak be, s akkor is legfőképp azért, mert álriporterek hamis igazolvánnyal kormányzati hivatalok, állami intézmények alkalmazottaiként léptek fel, majd a megtévesztett szervezeteket, személyeket megzsarolták.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!