SG.hu

Egy elfeledett érzékszervet dolgoztat az érintőképernyő

Születendő gyermekként a bőrünkön keresztül érzékeljük először a külvilágot, így nem csoda, hogy egész életünkben az érintést keressük. A jelenlegi audiovizualitásra fókuszáló világban sem kell félnünk a tapintás háttérbe szorulásától: ez az érzékelésünk immár új értelmet nyer, hiszen már a táblagépünkkel is vezéreljük a digitális teret.

"Még alvás közben is folyamatosan üzemel a tapintásérzékelésünk, enélkül azt sem észlelnénk, hogy van-e rajtunk takaró. Napközben viszont a minket érő auditív és vizuális információdömping miatt mintha háttérbe szorulna ez a fajta érzékelés, hiszen a számítógéptől a laptopig tart az a környezetünk, amelyre támaszkodva gyűjtjük a mindennapi életünk legapróbb mozzanatait is meghatározó információkat nap mint nap - mondja dr. Buda Botond ideggyógyász. A szakember szerint azonban nem szabad elfelejteni, hogy a magzat elsőként a bőrén át fogadja be a külvilágot, így ez az érzékelés élete minden pillanatában meghatározó lesz.

"A gondolkodás fejlődésének egyik alappillére a tapintás, amely a bőrön keresztül érezhető minden ingerre értendő, így az nem korlátozódik csak a kézre. Csecsemőkorban a világ megismerésének is ez az első csatornája. Nemcsak a finommozgások fejlődését segíti, hanem általános fejlesztő hatással bír. Azonban a taktilis fejlődés hiánya, a későbbiekben tanulási nehézségeket is okozhat" - figyelmeztet Hajdú Ágnes, a figyelemhiányos hiperaktív gyerekekkel foglalkozó ADHD Magyarországért Alapítvány elnöke. Azoknál az óvodásoknál, iskolásoknál azonban, akik komplexen használják az érzékelést - például nemcsak ecsettel, hanem ujjal is festenek -, a figyelemzavar kevésbé fordul elő. "Ezt az élményt adja vissza a táblagépek világa is, ahol a gyerekek megtapasztalhatják a kézzel alkotás lehetőségét. Ráadásul a figyelem fejlesztéséhez fontos, azonnali visszajelzést kapnak a képernyőn, hiszen amint megérintik azt, a monitoron máris történik valami, vagyis sikerélményhez juthatnak" - teszi hozzá Hajdú Ágnes.

Ahogy a szakember is említi, a tabletek egy új, érinthető virtuális világot testesítenek meg, mellyel egy napjainkban elfeledett érzékszervünket fedezhetjük fel újra. Ezáltal pedig ismét értelmet nyer a tapintás: a mindennapokban betöltött szerepe mellett az audiovizuális eszközzel új élmények válnak elérhetővé. "A tabletek érintése tekinthető akár a kézzel alkotás bárki számára hozzáférhető 21.századi lehetőségének is " - magyarázza dr. Buda Botond. Nemcsak a tanulást, a kreativitást segítheti a tablethasználat, hanem a megszámlálhatatlan alkalmazás által akár a háziasszonyok, az utazók, a sportolók is érinthető élménnyé tehetik hobbijukat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Reparamorf #3
    Ez csak egy "angol tudós" lehetett.
    Akkor a jó-öreg Robotron írógép is tapintással működött, jó nagyot kellett neki odatapintani... A vak az tapintással érzékel a hallásán kívül. Vagy a szűcs
    De egy érintőképernyőnek semmi köze nincsen a tapintáshoz, csak annyi, hogy a hülye-gyerek egy ujjal tudja maszatolni a képernyőt. A képernyőről semmilyen visszacsatolás nincsen az ujjra, azon kívül, hogy ott van, és esetleg, hogy "te barom" ne nyomjad tovább, mert folyadékkristályos lesz az ujjad...
  • endale #2
    Az érzékelés itt is a látással történik, az érintőképernyőnél az egérgörgő és a billentyűzet is sokkal több visszajelzést ad a bőrön keresztül.
  • ugh #1
    Ez egy marhasag.
    Akkor volna igy ha tapintassal erezni is lehetne a kep tartalmat.
    Ez igy max az ujak mozgaskordinaciojat fejlesztene, ha nem lenne mar alapbol fejlettebb, mint amit a touchscreen kivan.
    Az meg nm sokat dob a hangulaton ha egy tok sik uveget masziroz az ember.
    Ezek a kutatok is tul vannak fizetve.