SG.hu·

HTC és HP tervek a mobil szegmensben

A HTC az idei évre vonatkozó elképzeléseiről, míg a HP az elkövetkező évek házon belül várható újdonságairól beszélt a napokban - ez utóbbiak között a hajlékony kijelzők és készülékek is helyet kaptak.

A HTC észak-ázsiai műveletekért felelős elnöke Tajvanban azt fejtegette, hogy az idén kora májusban bemutatkozott One sorozat igencsak kedvező visszhangra talált mind a szolgáltatók, mind pedig a vásárlók körében, ez pedig kedvező jel a közeljövőre nézve. Nem meglepő tehát, hogy a gyártó ugyanezen családot szeretné tovább bővíteni, lehetőleg megtartva az egyszerűsített kínálatot, amely mellett szintén idén kötelezték el magukat.

A One X különösképpen kiemelkedett a mezőnyből, hiszen a vásárlók visszajelzései alapján mind a kamera minőségét, az akusztikus effekteket, az autóban kínált funkciókat és mindennapi használatot illetően, valamint a a videostreaming terén is kielégítette a kívánalmakat, nincs tehát miért szégyenkezniük az új zászlóshajó felszereltségét illetően. Az idei év második felében várhatóan újabb hasonló példányok bukkannak majd fel, és bár a konkrétumokról ezúttal nem esett szó, a cég abban bízik, hogy a közvetlen utódok révén megismételhetik ezt a sikert, és egyben meghosszabbíthatják a család életpályáját.

A HP esetében már a hosszabb távú tervekről esett szó, legalábbis a HP Labs új-zélandi rendezvényén, ahol a 2008-ban bemutatott memristor technológia, valamint a hajlékony kijelzők és burkolatok alkalmazásáról is beszéltek. Előbbi - ahogy a név alapján könnyen kitalálható - egyesíti magában a memória és a tranzisztor bizonyos elemeit, ezzel pedig a HP szerint számos eltérő eszközben leválhatja a jelenleg használt tárolási technikákat. A cég saját SAIL (self-aligned imprint lithography) kijelzői a hajlékony készülékek elterjedéséhez járulhatnak hozzá, könnyebb és vékonyabb kivitelben, miközben a legtöbb hordozható eszköz a felhasználó helyzetéhez, a pontos időhöz, valamint a környezethez illő szolgáltatásokat ajánl majd fel.


Ezen eszközök 2014 és 2015 során bukkanhatnak fel, a HP legalábbis arra készül, hogy az évtized közepén jelentős változásokra kerül sor.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Cefet2012. 06. 05.. 22:53||#7
memristor-> "egyesíti magában a memória és a tranzisztor bizonyos elemeit"
LOL!!! A memristor a memory-resistor szavak kombinációja, mert olyan elektronikai alapelemet jelent, ami "emlékszik" a rajta utoljára átfolyt áram nagyságára és irányára. Legalább tájékozódna a cikk írója...
© Cefet2012. 06. 05.. 22:52||#6
memristor-> "egyesíti magában a memória és a tranzisztor bizonyos elemeit"
LOL!!! A memristor a memory-resistor szavak kombinációja, mert olyan elektronikai alapelemet jelent, ami "emlékszik" a rajta utoljára átfolyt áram nagyságára és irányára. Legalább tájékozódna cikk írója...
© Darth Sith2012. 06. 05.. 12:38||#5
HTC Desire HD boldog tulajdonosa vagyok már több mint másfél éve, anno 2010 december elején vettem. Azóta ha problémám volt vele, az is olyasmi volt, hogy beakadt valami program, de a következõ verzióra kijavították a bugokat. Engem másfél éve hibátlanul szolgál a telefon, nem kopog, nem lötyög, minden mûködik rajta rendesen. Elvileg a HTC most június-augusztus közé ígérte, hogy hivatalosan is kihozza rá az ICS-t, így még ezt sem kell rávarázsolni xda-ról. Szerintem elég jófejség, és kevés gyártó teszi meg azt, hogy több mint 1,5-2 éves telefonra még hoz ki gyári frissítéseket.
Teljesítményben kb minden téren kiszolgál, pedig elég sok mindenre használom egyszerre. Ezt megdobva lassan egy gyári ICS-el, nem igazán érzem okát annak, hogy lekéne cserélnem mostanság. Szerintem egy nagyon jól sikerült teló, minden forintját megérte.

A kommenteket olvasgatva, simán lehet, hogy van aki kifogott egy szériahibás darabot, én meg egy nagyon jól összerakott példányt. De ez bármelyik gyártónál megeshet szerintem. Almás ismerõstõl is hallottam, hogy pár hét után behalt a teló és egybõl cserélték az egészet. Azzal meg semmi gond nem volt.
© Venom T2012. 06. 05.. 11:17||#4
Mert te kikaptál egy hibás HTC-t, és egy hülye szervizest, és nem vagy tisztában a téged megilletõ jogokkal ilyen helyzetben, ezért a HTC egy gyík, és az egész világra ráhúzod ezt a sablont. Gratulálok. Gondolom téged sem az eszedért szeretnek otthon.

Elég sok Almás telefont is vittek már vissza garanciába, mégsem tántorítja el a vevõket ez a kis malõr a vásárlástól.

Nekem is volt, hogy bedöglött a 400 GB samsung winyóm régen, mikor még az volt a csúcs. Sõt 2X is behalt, mégsem kezdtem el habzó szájjal üvölteni a fórumokon, hogy a Samsung az egy szar.

Az remélem leesett szakikám, hogy a tiéd eléggé egyedi eset, és a legtöbb HTC tulaj meg van elégedve a telefonjával. Nagyon is. Többek között én is a DHD-mel...
© GerY52012. 06. 05.. 10:40||#3
<#levele>

Nekem HTC 7 Mozart van 1 éve már, és semmi gond vele.
+1
© caius marius2012. 06. 04.. 23:32||#2
Eddig egyébként ötször volt szervízben jótállási idõn belûl de meg nem javítják, ki pedig nem cserélik! Köcsögök.
Van két-három ismerõsöm akik ugyanilyen problémákkal kûzdenek. Mindnek htcje van.
Beszéltem a napokban egy ámerikás magyarral, Õ kérdezte miért nem veszel htcét? Na mondom azt soha többet! Néz rám az ipse kerek szemekkel, miért hát pedig milyen jó. Mondom ja tök jó kár, hogy mndig szervízben van. Erre Õ, hol? Mondom szervízben. Kérdi erre, minek viszed oda? Hát mondom ötödjére javítani, az elsõ négy alkalommal nem sikerült. Erre Õ na de minek viszed oda ha cserélik mikor garanciás? Mert itt nincs csere semmilyen esetben mondom én. Erre Õ hàt ezt nem érti hogy hogy itt szervízbe kell vinni?
Nya errõl ennyit!
Gyík Htc!
-1
© caius marius2012. 06. 04.. 23:19||#1
A htc ázsiában biztos jól teljesít itthon viszont egy nagy nulla az egész! Szervízháttér nincs (gyakorlatilag, elméletileg persze van) a készülékek viszont fosul vannak összerakva! Rossz anyagokból. Mikor a htcémbe utángyártott alkatrész került és szóvá tettem, hogy ez sokkal rosszabb és nem mûködik, akkor a márkaszervíz szerelõje azt mondta, "és akkor mi van?" mondom az, hogy szar, és ennyi pénzért gari idõn belûl legyen már jó bazmeg! Azt mondta ez van ezt adják neki is. Kössz faszikám jó fej vagy! A telefon azóta sem jó én meg mehettem a pöcsbe.
Htc = szopás.
-1