MTI

Online lapok zsaroló álriportereit tartóztatták le Kínában

Online újságok alkalmazásban álló újságíróknak adták ki magukat a rendőrség által letartóztatott szélhámos kínaiak - adta hírül a kínai média szombaton.

A kínai hatóságok 42 olyan weboldalt üzemeltető vállalkozásnak vetettek véget, amelyeket különböző zsarolási akciókhoz használtak fel. "Riportereik" álnévvel, hamis újságíró igazolvánnyal kormányzati hivatalok, állami intézmények alkalmazottaiként léptek fel, megtévesztve a különböző szervezeteket és személyeket - tájékoztatott az állami internet-felügyelet. Az illetők több szervezettől, vezetőiktől, alkalmazottaiktól az általuk szerzett információk megőrzéséért "hallgatási díjat" követeltek és szedtek be.

A beszámoló nem közöl részleteket, csak annyit, hogy az érintettek ügyében vizsgálat indult, cselekményüket rendkívül károsnak tartják, s súlyának megfelelően fognak eljárni. Egyúttal felhívták a közvéleményt, hogy ha tudomásukra jut hasonló eset, azt jelentsék.

Kína kiváló táptalaja az információk visszatartásával történő zsarolásnak, s álújságírók újra és újra próbálkoznak a nyilvánossággal való fenyegetéssel. Tavaly Észak-Kínában például hét év börtönre ítéltek két férfit, miután több honlapon nagyrészt valótlanságokat tartalmazó cikket jelentettek meg egy Shanszi (Sanxi) tartományi bányavállalatról, majd megígérték, hogy eltüntetik azokat, ha fizetnek érte. Az esetet megelőzően négy másik kínia szélhámos azért került börtönbe, mert azzal tartottak sakkban egy helyi hivatalt, hogy leleplező információkat hoznak nyilvánosságra a kormányzati földhasználattal kapcsolatos visszaéléseiről.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!