Berta Sándor

Évente több napot rabolnának el az életünkből az adatvédelmi irányelvek

A Carnegie Mellon Egyetem két kutatója érdekes szempontból közelítette meg az adatvédelem kérdését. A szakemberek azt vizsgálták, hogy vajon mennyire bonyolultak napjainkban az interneten fellelhető adatvédelmi irányelvek.

Aleecia M. McDonald és Lorrie Faith Cranor arra voltak kíváncsiak, hogy mennyi időt venne el a felhasználók életéből, ha minden olyan adatvédelmi dokumentumot elolvasnának, ami internetezés során eléjük kerül és amiket jóvá kell hagyniuk a szolgáltatások használatakor. Az eredmény szerint minden felhasználó évente 250 órát tölthetne ezeknek az anyagoknak a tanulmányozásával. A kutatók arról is statisztikát készítettek, hogy ezek a dokumentumok átlagosan 2500 szóból állnak.

A legnagyobb problémát az jelenti, hogy a szövegek túl hosszúak és nehezen érthetők. Szerintük szükség lenne e szövegek szabványosítására és leegyszerűsítésére ahhoz, hogy a helyzet jelentős mértékben javulhasson. Az elmúlt években azonban ezen a területen gyakorlatilag semmilyen előrelépés sem történt.


Az adatvédelmi irányelvek minimum 144 és maximum 7650 szót tartalmaznak. Amennyiben azt vesszük figyelembe, hogy percenként átlagosan 250 szót olvasunk el, akkor kiderül, hogy egyes dokumentumok elolvasása akár 8 percig is tarthat. Amennyiben minden általunk felkeresett oldal adatvédelmi irányelveit el akarnánk olvasni, akkor évente 30 munkanapra lenne szükségünk. A szövegek gyors átfutása is 154 órát venne igénybe. Visszafogott internetezésnél ez a szám 181 órára csökkenne, míg "pazarló" szörfölés esetén 304 órára nőne, de ezek után még persze értelmeznünk is kellene az anyagokat. Csak az amerikai felhasználók évente 53,8 milliárd órát foglalkoznának ezekkel az irányelvekkel.

A problémával sajnos sem az adatvédelmi hivatalok, sem a politikusok nem foglalkoznak. Amennyiben hoznak is új törvényt a kérdésben, akkor az többnyire túl bonyolult, s inkább ront, mint javít a helyzeten.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Jötün #1
    Na végre másnak is feltűnt ez!
    Minden egyes k*va szerződés úgy van megszövegezve, hogy csak igen komoly jogászi/pénzügyi képzettséggel rendelkező egyén értheti meg, gyorsan, és helyesen.
    Miért is van ez elvárva mindenkitől? Akkor a szövegezőtől is joggal elvárhatnám, hogy mondjuk bármilyen más területen értsen mindenhez! Vagy ez csak a teljesen értelmetlen jogi szövegekkel kapcsolatban elvárás mindenki mástól?