SG.hu·

Nagy újításon dolgozik a Nokia

Ezt állítja a cég tervezési részlegének vezetője, aki szerint a mindennapokban már megszokottá vált felhasználói élményt kívánják alaposan átformálni - eközben zajlanak az események a Windows Phone platform háza táján is.

Az elmúlt években többször hallhattunk olyan fejlesztésekről, amelyek alkotóik szerint kinyírják, illetve leváltják majd az iPhone-t, véget vetve a család kitörő, szinte példa nélküli sikersorozatának. Ezúttal a Nokia dolgozik valami ilyesmin, reményeik szerint a korábban próbálkozóknál több eredménnyel, bár ezt majd csak a hivatalos debütálás után tudhatjuk meg. Alapvető változtatásokat idézne elő fejlesztésük, jóllehet a részletekről egyelőre hallgatnak.

Nagyjából ennyi olvasható ki a tervezési részleg vezetője által adott interjúból, amelyben azonban egymás után többször is kihangsúlyozzák a fejlesztéshez fűződő reményeket, valamint az attól várt nagy áttörés jelentőségét. Szerintük az iPhone esetében bőven lenne mit javítani a külsőn, valamint a már említett élményen is, ezért általában véve az okostelefonok kezelését formálnák át, egyelőre ismeretlen módon. Nem sokkal később kiderült, hogy a vezető által említett forradalmi változtatások nem először kerülnek elő, ő ezekről már 2010-ben beszélt a LeWeb alatt, de azt még nem tudni, hogy ez miképpen fest majd a mindennapokban.

A Windows Phone platform kapcsán is érdekes morzsák szivárogtak ki a napokban, megtudhattuk például, hogy a Microsofttal kötött megállapodás után a Nokia rögtön nekilátott átformálni az eredeti felületet, és ezt ők csempék helyett buborékokkal képzelték el - hogy azután a koncepciót kukázzák, majd elfeledkezzenek róla. A szoftvercégnél a WP-részleg éppen most kapott új marketingigazgatót, mialatt a Nokia a Lumia 900 révén az első jelentősebb észak-amerikai rajtra készül. Friss felmérés szerint a platform részesedése Európában egy év alatt 0,5 százalékról 2,5 százalékra nőtt, ami nem lebecsülendő eredmény, ebben pedig szintén kimagasló szerepe volt a finn gyártónak.

Felbukkant a következő verzió, a Tango ROM-ja is, amelynek tartalmából kiderül, hogy az egy időben futtatott multitaszk alkalmazások száma 5-ről 8-ra növekszik, javul a memóriafelhasználás, az MMS beállítások között pedig megjelenik a kézbesítési értesítő és megerősítés is.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© mtxaudio2012. 03. 26.. 22:26||#22
Ezek nem normálisak! A Nokia saját magát öli meg az idióta arogáns,hülye vezetõségével! Eleve egy olyan piacra akar betörni ami már telített! Amugy sincs köze az okos telefon gyártáshoz! Ha lenne egy értelmes ember ott,akkor arra a piacra törne be újra,amit már szinte mindenki elfelejtett!!! Na ott lehet ne kaszálni! Jah és nem kellene köpködni az iPhont,mert 20 év Nokia mánia után BlackBarry re váltottam,és most Apple-re! Közben nagyon sok féle fajta okos telefont kipróbáltam,és teszteltem !!! Ugy hogy jobb lenne ha megkeresnének,és adom az ötletet!
© MR0072012. 03. 25.. 12:12||#21
Rosszul látod.
"A nokia màr a lejtõn volt akkor is amikor összeszerelmesedett a microfossal."
És akkor mi van. Betudsz számolni a vezetõségi üléseken hangzottakról is?

"Hiba lenne azt hinni, hogy ennek a microfos az oka."
Az addigi lejtõért nem. De az azt követõ zuhanásért már igen. Nagyon megérte!

"A gyàrakat meg azèrt kell bezàrnia mert nem tudja eladni a szarjait."
Mármint a WP7-es mindenkinek nagyon kell csodákat. Ebben egyetértünk.

"Hogyan is tudnà, hiszen mèg mindig azt hiszik, hogy õk a kiràlyok"
Pontosan. Most már tényleg azt hiszik, mert ott van a Microsoft, aki mindent garantál.

"Közben úgy lemaradtak mint a pinty."
Ez következne, de érdekes hogy nem. Még így sem. De majd korrigálnak, tesznek róla. Szépen kirugdosnak mindenkit aki dolgozik, csinál is vmit.

"Ha egy csöpp eszük lenne, akkor ràcuppannànak az androidra mint gyöngytyúk a takonyra. De nincs, úgyhogy inkàbb megy tovàbb a csodavàràs..."
És miért nincsen most eszük, vmi hasonlóra legalább? Szerinted ez ész dolog lenne?

Most így ha utólagosan is láttuk, hogy simán meg tudna állni a saját lábán is a Nokia. De ha nem a jelenleginél biztosan jobban.
© caius marius2012. 03. 25.. 11:26||#20
A nokia màr a lejtõn volt akkor is amikor összeszerelmesedett a microfossal. Hiba lenne azt hinni, hogy ennek a microfos az oka.
A mikrofos csak következmènye a dilettàns ès öntelt vezetèsnek. A gyàrakat meg azèrt kell bezàrnia mert nem tudja eladni a szarjait. Hogyan is tudnà, hiszen mèg mindig azt hiszik, hogy õk a kiràlyok. Közben úgy lemaradtak mint a pinty. Ha egy csöpp eszük lenne, akkor ràcuppannànak az androidra mint gyöngytyúk a takonyra. De nincs, úgyhogy inkàbb megy tovàbb a csodavàràs...
© MR0072012. 03. 24.. 23:33||#19
Ha a Nokia a saját útját járná, amit ügye nem tehet. Bizonyos megállapodások a nagy szövetség érdekében. Az miért lenne rossz a Nokiának? Valahogy nem értem. Mert ennek elõnye az nincs. És ezt mindenki látja. Leépítések, gyárak bezárása. Csak nekem tünik fel, hogy költözik kifele Európából? És közben szép lassan átalakul, minek a legvégén kap egy új nevet is.<#rinya>

Elég ha még esik az ára, meg majd jön a könyörgés vegyél meg. A sok szabadalom miután majd neki fognak fizetni. A meglévõ felhasznált vagy még nem felhasznált fejlesztések megszerzése, amit még nem tud felhasználni, de közben lát, hogy az idõre nézve rá veszélyes lehet, ha nem lép. És ez a cím. A Nokia sosem akart az iPhone-nal versenyezni, nem az a veszély forrása. Ez a újabb szándékos lejáratás, hogy felgyorsítsa az értékvesztést. El(l)op óta csak ilyenek vannak.<#violent><#gun><#violent> Stephen Elop
© DjDano2012. 03. 24.. 16:54||#18
A többi gyártónál nem drágább a Nokia megsúgom... Sõt ha a szoftverfrissítés gyakoriságát és a késõbbi támogatást nézzük akkor jóval olcsóbbak, ugyanis nem egy Androidos készülékgyártó jelmondata az "Friss szoftvert akarsz, vegyél új készüléket!" Az Iphone meg már régen nem a legjobb okostelefon, maximum a legdrágább ár/érték arányát nézve!

Az ellenszurkolók meg nézzenek magukba, az utolsó európai gyártó vesztét akarjátok? Támogassátok csak Ázsiát, USA-t had nõjön ott jobban a GDP....
© sascha19782012. 03. 24.. 14:23||#17
Igazán érdekelne, hogy mivel járatja le a Microsoft a Nokiát? Mi haszna származik belõle?
© skinnyman2012. 03. 24.. 01:30||#16
Nem is jutottak sokáig, ahogy elnézem a mai húzócímeknek szánt kinect-es fosokat, amiknek az átlagértékelése 10/3-4 körül mozog, a béka segge alatt van... Az igazán jó, ütös játékok 90%-a továbbra is ps-en van, mint ahogy régen is volt...
-1
© skinnyman2012. 03. 24.. 01:28||#15
Én szurkolok, hogy pofára essenek, de amúgy is bukni fognak, igazából már akkor elbuktak amikor megállapodtak a microsoft-tal, lényegében eladták a lelküket...
© xXwilliamsXx2012. 03. 23.. 19:21||#14
Ja bocs,nem jött át az írónia:)
© xXwilliamsXx2012. 03. 23.. 19:19||#13
Ennél a hozzászólásnál fel kellett néznem a naptárra...ezt ma írtad?