MTI

Külön szakma lett a mikroblog-specialista Kínában

A fogyasztókkal való kapcsolattartásra, új vásárlók megnyerésére használják a mikroblogokat a vállalatok Kínában. A cégek erre a célra külön szakembereket bérelnek fel, akik iránt egyre nagyobb kereslet mutatkozik.

Az elmúlt évek során a mindennapi élet fontos elemévé vált Kínában a mikroblogolás. Tavaly év végén az összes internetező csaknem fele, 250 millió fő volt aktív a közösségi média ezen platformjain, számuk 2010 decemberéhez képest több mint megnégyszereződött. A mikroblogok erejét a kínai és Kínában jelen lévő nyugati vállalatok is kihasználják, a fogyasztók megszólítására, akciók és kedvezmények promotálására, újdonságok és a céggel kapcsolatos hírek bejelentésére egyre több vállalkozás hozza létre saját felhasználói fiókját. Azok ugyanakkor rendszeres karbantartást igényelnek, napi szinten kell reagálni a fogyasztói visszajelzésekre, gondoskodni szükséges a szöveges posztok mellett multimédiás tartalom - képekkel, albumokkal, videókkal - megosztásáról.

Kiemelkedő fontosságú a vásárlók érdeklődésének fenntartása, de megfelelő stratégiával a mikroblogok emellett az új fogyasztók megnyerésére is kiváló teret biztosítanak. A feladat mára egész embert kívánó pozícióvá nőtte ki magát, így a vállalatok a platformot jól ismerő, fiatal, internetes marketingben jártas specialistákat bérelnek.

Számos példa szerint igen kifizetődő a mikroblogokon való kapcsolattartás. Igen aktív a nemzetközi vállalatok sorában többek közt például a Louis Vuitton, a Nike, a Gucci vagy a Starbucks, naponta több alkalommal üzenve követőiknek, az oldott stílussal, gyors tájékoztatással és a fogyasztóknak szóló visszajelzésekkel közvelten, barátságos hangulatot teremtve. Kínai példából még több akad: az egyik ezek közül a nemrég megnyitott pekingi Hello Kitty étterem, mely napi akár 10 posztja mellett látogatóiról is tölt fel fényképeket, nemcsak őket, de barátaikat, ismerőseikett is a cég mikroblogjára vonzva ezzel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!