Gyurkity Péter

HTC Endeavor, Samsung Galaxy mini 2

Két újabb okostelefonról rántották le a leplet szemfüles megfigyelők, ez pedig jól érzékelteti, hogy az ágazatban érdekelt gyártók már gőzerővel a Mobile World Congress elnevezésű rendezvényre készülnek.

Elsőként szóljunk a HTC eddig hivatalosan még be nem jelentett készülékéről, amely az Endeavor névre hallgat, és egy kifejezetten csúcskategóriás megoldást takar. Ennek bizonyos részletei egy kiszivárgott ROM frissítő alkalmazásban bukkantak fel, így most ez alapján szemezgetünk az érdekességek listájáról.


Az Endeavor a jelek szerint 4,7 hüvelykes érintőképernyőt kap, 1280 x 720 pixel felbontással, amelyet négymagos Tegra 3 processzor, egy 8 megapixeles hátoldali és egy elülső kamera, valamint 1 GB RAM, NFC támogatás, illetve a cégtől megszokott Sense UI Android 4-re adaptált verziója egészít majd ki. Mindez nagyjából egybevág egy korábbi kiszivárogtatásnak, amelyben még 1,5 GHz-es chipről, valamint a Beats Audio-ról ejtettek szót, ezúttal azonban szép számú képet is kapunk a hír mellé, amelyek többek között a Sense 4.0 sémáit mutatják be.


A Samsung ezzel szemben egy belépő szintű megoldást dob hamarosan piacra, amely hardveres jellemzőivel nyilván nem fog senkit lenyűgözni. A Galaxy mini S5570 utódját ismerhetjük meg a fejlesztésben, amely Galaxy mini 2 S6500 néven lát majd napvilágot, 3,3 hüvelykes TFT-kijelzővel, egy mindössze 800 MHz-es processzorral, 3 GB-os belső tárolóval, 3 megapixeles kamerával, illetve 7,2 Mbps-os HSDPA támogatással, Android 2.3 alatt. A megjelent promóciós kép szerint még februárban várható a hivatalos bemutató, ezzel nyilván az MWC alatt sem maradnak adósak.


A HTC ezalatt saját Facebook lapján közölte az Android 4.0 alkalmazásának módosított menetrendjét. Eszerint a Sensation, a Sensation 4G és a Sensation XE kapják meg elsőként a frissítést, őket követi majd később (március után) a Rezound, a Vivid, az Amaze 4G, az EVO 3D, az EVO Design 4G, az Incredible S, a Desire S és a Desire HD.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Bandee #2
    egyrészt közel sem "ugyanaz a vas", másrészt meg lesz rá.

    csak említés szinten : sima sensation & xe 2 magos (előbbi underclockolva 1,2, utóbbi 1,5 ghz-en magonként), a sensation xl pedig 1 magos 1,5 ghz órajellel ...
  • Blasta #1
    "Eszerint a Sensation, a Sensation 4G és a Sensation XE kapják meg elsőként a frissítést, őket követi majd később (március után) a Rezound, a Vivid, az Amaze 4G, az EVO 3D, az EVO Design 4G, az Incredible S, a Desire S és a Desire HD."

    Ezek szerint a Sensation XL nem is kapja meg??? (lévén ugyan az a vas mint az XE esetében)