SG.hu

Gyerekeket tanít biztonságosan netezni az NMHH

Informatikai vállalatok és civil szervezetek fogtak össze, hogy felhívják a figyelmet a biztonságosabb internetezés fontosságára, és legalapvetőbb szabályaira.

A Safer Internet Day (SID) célja, hogy az Európai Unió Safer Internet Plus program akciótervének keretein belül világszerte ugyanazon a napon hívja fel a figyelmet a világháló jelentőségére, egyszersmind az interneten leselkedő veszélyekre, így a zaklatásra, a gyermekpornográfiára és egyéb illegális vagy káros jelenségekre és tartalmakra. A szervezők emellett fontosnak tartják azt is, hogy tájékoztassák a gyermekeket, szülőket és pedagógusokat a problémákról és azok lehetséges kezeléséről, valamint az internet használatában rejlő lehetőségekről, a tanulásban és oktatásban betöltött szerepéről is.

Az idei SID központi témája a generációk összekapcsolása az online világban, vagyis az, hogy a gyerekek, a szülők és a nagyszülők hogyan adják át egymásnak tudásukat, tapasztalataikat. A nap szlogenje: “Netezzünk együtt… biztonságosan!"

Szalai Annamária, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke a rendezvényen elmondta: "A hatóság egyik kulcsfontosságú célja a hírközlési és médiatudatosság fejlesztése a fiatalabb korosztályok körében. Ennek érdekében hamarosan egy oktatóközpontot fogunk létrehozni, ahol a gyerekek játszva, interaktív környezetben tapasztalhatják meg az internet és a média csodálatos világát, és szembesülhetnek annak veszélyeivel, árnyoldalaival. Egy olyan digitális játszóteret szeretnénk megalkotni, amelyben a hasznos tudás interaktív játékok és szemléletes példák segítségével adható át a fiataloknak, és ahol megismerkedhetnek a hírportálokkal, közösségi oldalakkal, webáruházakkal, aukciós oldalakkal és egyéb internetes tartalmakkal. Emellett a jövőben még nagyobb hangsúlyt fektetünk a pedagógusok ilyen irányú szakmai továbbképzésére, hogy ezáltal a különféle internetes bűnözőknek még kevesebb gyermekkorú áldozatuk lehessen" - tette hozzá az NMHH elnök asszonya.


A cél a családok ösztönzése, hogy tegyenek közösen annak érdekében, hogy elkerülhessék a veszélyeket a generációkon és kultúrákon átívelő online világban - tanuljanak "internetül" együtt és egymástól. A naprakész digitális tudással rendelkező fiatalok vezessék be az idősebbeket az új technológiák használatába, a szülők és nagyszülők pedig figyeljék a fiatalok jelzéseit, válaszoljanak a kérdéseikre, és intsék őket a felelőtlen virtuális szörföléstől.

A Safer Internet Program (SIP) magyarországi konzorciuma (www.saferinternet.hu) a SID kapcsán több programmal is készült február 7-ére, így sajtótájékoztatóval, kerekasztal-beszélgetésekkel, biztonságos internet-foglalkozásokkal országszerte, és két pályázattal. A Safer Internet Day központi rendezvényén, a Microsoft székházában számos érdekes előadáson vehettek részt az általános és középiskolás tanulók, akik a Webvelem program weboldalán jelentkeztek az eseményre. A Microsoft maga is kiemelt figyelmet szentel a biztonságosabb internetezésnek, hiszen különböző képzésekkel és ismeretterjesztő programokkal tesz a tudatosabb internetezés elterjedéséért.

A SID keretében a SIP-program oktatói és több hazai IT cég - a HP Magyarország, az IBM Magyarország, a Microsoft Magyarország és a Symantec - önkéntesei az ország több helyén tartottak előadást gyermekeknek, szülőknek és tanároknak a biztonságos internethasználatról. A Microsoft maga is kiemelt figyelmet szentel a biztonságos internetezésnek, hiszen különböző képzésekkel és ismeretterjesztő programokkal tesz a tudatosabb internetezés elterjedéséért. 2008 decembere óta az előadásokon, képzéseken már több mint 120 ezren vettek részt, a témával foglalkozó weboldal látogatottsága 1,5 millió fölött jár, a biztonságos internetről szóló játékot pedig 700 ezernél is többen próbálták ki. A káros tartalmak elkerülésének elősegítése mellett a hasznos funkciók fejlesztésében is élen jár a vállalat, hiszen rengeteg ingyenesen elérhető oktatástámogató és szórakoztató alkalmazást fejlesztettek a Microsoft munkatársai.


Szilágyi Bernadette, a Microsoft Korlátlan Lehetőségek programjának menedzsere elmondta: "A Biztonságosabb Internet Nap egy nagyon hasznos kezdeményezés, ugyanakkor nem szabad, hogy elkényelmesítsen minket. Nem feledkezhetünk meg róla, hogy az év minden napján oda kell figyelni a biztonságosabb internetezésre, arra, hogy mennyi veszély leselkedik ránk és gyermekeinkre a világhálón. Ezért tartunk fenn aktív kapcsolatot iskolák és civil szervezetek tucatjaival, tanárok és trénerek ezreivel, diákok tízezreivel, hogy kötetlen formában átadhassuk nekik a biztonságosabb internetezés alapvető szabályait."

A HP Magyarország tavaly szeptembertől a korábbinál szorosabb együttműködést folytat a hazai Safer Internet konzorciummal, hozzájárulva az oktatási program bővítéséhez és fejlesztéséhez. 2012 januárjában Krasznay Csaba, a HP Magyarország IT-biztonsági szakértője, akit a tavalyi év IT-biztonsági piac Útmutató szakamberének választottak, saját kezdeményezéseként, de a cég teljes támogatásával arra hívta fel az IT-biztonsági szakma képviselőit, hogy a Safer Internet Day alkalmából önkéntes, vidéki településeken folytatott felvilágosító munkával segítsék a programot. A szakértő felhívása eddig igen sikeresnek bizonyult: már az első hét után több mint 30 szakember jelezte részvételi szándékát.

A Safer Internet Day (SID) keretében kihirdetett videópályázat nyerteseit idén a Symantec vállalati és fogyasztói üzletága, a Norton is támogatta. A Biztonságosabb Internet Nap alkalmából a Safer Internet Program önkéntes oktatói programjához a Norton magyarországi képviselője, Rakoncza Zsolt is csatlakozott, hogy felhívja a középiskolások figyelmét az internetezés veszélyeire, illetve ennek megelőzési módjaira. A Safer Internet Plus program magyarországi konzorciuma a tavalyi évhez hasonlóan 2012 februárjában is médiakampányt indít a program népszerűsítése érdekében. Az elkészült tévéspotot a kampány részeként az UPC Magyarország kábelcsatornáin sugározzák.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!