Napi Online

Adós marad a "hűha" élménnyel a CES

Idén nem hozott igazi szenzációt a Las Vegas-i elektronikai kiállítás, ráadásul jövőre tovább kophat az esemény fénye, hiszen újabb nagy szereplő készül elhagyni.

Látványosságokkal ugyan idén sem marad adósa az érdeklődőknek az év első nagy elektronikai kiállítása, a Las Vegas-i Consumer Electronics Show (CES), ennek ellenére a Reuters szerint egyre több elemző kérdőjelezi meg a rendezvény jövőjét. Évek óta hiányoznak az igazi szenzációt keltő − "hűha" élményt nyújtó − újdonságok, ráadásul az Apple után jövőre a Microsoft is elhagyja a vásárt, mivel a CES január eleji időpontja nincs összhangban termékbemutatóinak ritmusával, s ezért nincs mit mondania a publikumnak. A cégek azt tartják az Apple egyik titkának, hogy a bejelentései időpontjának és helyszínének megválasztásával alátámasztja a vásárlóknak szóló üzeneteit. A Microsoft úgy döntött, követi versenytársa példáját.

A pénteken záruló idei show az elmúlt évek trendjét folytatva arról szól, hogy már nincs akadálya az emberek állandó kapcsolattartásának és internetezésének − mondja Ross Rubin, az NPD Group piackutató cég szakértője. A nagy bejelentések azonban elmaradnak. A hardvereket bemutató standokat részben a Toshiba, az Asustek, a Lenovo és mások Intel-processzoros, ultravékony laptopjai, részben a Sony, a Panasonic, a Sharp, az LG nagy felbontású, internetezésre is képes tévéi uralják.

A mobiltelefoncégek új generációs, minden eddiginél gyorsabb adatátvitelre képes hálózataikat reklámozzák − olyan készülékeket mutatnak be, amelyek képesek kihasználni ezek előnyeit. A tavalyi show sztárjai, a táblagépek háttérbe szorultak; szakértők szerint a CES-en részt vevő gyártók restellik, hogy termékeik az elmúlt hónapokban nem tudták megkérdőjelezni az Apple iPadjének dominanciáját. A koreai Samsung viszont előállt egy az okostelefonok és a táblakomputerek közé eső méretű újdonsággal, a 13,5 centiméteres képátlójú phablettel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!