MTI

Kilenc osztályt végzett a kolozsvári NASA-hacker

Mindössze kilenc osztályt végzett az a kolozsvári fiatalember, aki ellen az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) számítógépes rendszerének a feltörése miatt indult bűnügyi eljárás. Butyka Róbertet szerda délután 29 napos vizsgálati fogságba helyezte a Kolozsvári Bíróság.

Kolozsvári lapértesülések szerint kedden délután csapott le a rendőrség a gyanúsítottra. Butyka Róbert lakásán házkutatást tartottak, számítógépeket és biztonsági rendszerek feltörésére alkalmas informatikai berendezéseket foglaltak le. A 26 éves fiatalembert azzal gyanúsítják, hogy 2010. december 12-én a biztonsági rendszereket feltörve behatolt a NASA szervereire, ott módosította a tárolt adatokat és korlátozta az adatokhoz való hozzáférést. Hackertevékenységével jelentős zavart okozott a NASA informatikai rendszerében.

Az Adevarul című napilap rendőrségi forrásokra hivatkozva internetes oldalán közölte, hogy a fiatalember internetes csatornákon dicsekedett hackertevékenységével. Ő maga fecsegte ki, hogy ezernél több informatikai rendszert tört fel, és a NASA-nak is megkeserítette az életét. Mindezt pusztán azért tette, hogy a számítógépes tudását bizonyítsa. A lap értesülései szerint a fiatalembert Iceman néven ismerik internetes körökben, korábban honlapot is működtetett ezen a néven. A lap Butyka Róbertnek az egyik közösségi portálon megjelenő profilját is ismertette. A fiatalember 810 ismerőse között csak tucatnyi magyar nevű személy szerepel, ezért feltételezhetően román tannyelvű iskolába járt, román közegben szocializálódott. A profiljában Butyka azt jelölte meg, hogy otthon dolgozik, a tanulmányaihoz pedig azt írta be, hogy University of Weed (Marihuána Egyetem).

A Mediafax hírügynökség úgy tudja, hogy a kolozsvári számítógépes kalóz 200 ezer dolláros kárt okozott a NASA-nak. A behatolása által megsérült rendszerek helyreállítása további 300 ezer dollárba került és három hónapi munkát vett igénybe. A nyomozók valószínűsítik, hogy az amerikai hatóságok megpróbálják behajtani a félmillió dollárra rúgó összeget a hackeren.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Jackal #8
    Mérnök csak felsőfokú végzettséggel lehet valaki, gondolom ügyes gyerek voltál és 16 éves korodra megvolt :)
  • bertino #7
    irigykedsz ?
  • Frosty01 #6
    helószia pepsitwist!
  • freemanone #5
    Spanyolország :) Az idő mesés.
  • senki687 #4
    Mit ér a zsenialitás, ha senki sem tud róla. Így megismerik.
    Beperelés helyett inkább munkát adtak volna neki.
  • Narxis #3
    Hogyne... Külföldi multi? Vagyis Meseország? Ne igyál gyógyszerre.
  • freemanone #2
    és ez miért olyan nagy hír, hogy csak 9 osztályt végzett?
    Nekem 10 osztályom van és évi 35k €-t keresek egy külföldi multinál informatikus server mérnökként. Rólam is tessék cikkezni!
  • Dotn #1
    " A nyomozók valószínűsítik, hogy az amerikai hatóságok megpróbálják behajtani a félmillió dollárra rúgó összeget a hackeren."


    Sok sikert a behajtashoz:)))))))