Napi Online

Budapesten kezdhet a negyedik mobiltelefon-szolgáltató

A hírközlési hatóság arra számít, hogy a jövő év elején sikeresen értékesítheti a 900-as frekvenciát. A hivatal vezetője közölte: az új médiatörvény alapján eddig nem kellett szankcionálniuk egyetlen online sajtóterméket sem.

A Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) arra számít, hogy 2012 első negyedévében sikeres frekvenciaárverést hajt végre, aminek eredményeként nő az árverseny a kiskereskedelmi piacon, és nő a választék - mondta kedden Szalai Annamária, az NMHH elöke, a Siófokon zajló Internet Hungary konferencián arra utalva, hogy a 900 MHz-es frekvencia értékesítésével újabb mobilpiaci szereplő jelenhet meg. Szalai azt is elmondta, hogy ugyan módosították az árverési ütemet, de hasonlóan tett az angliai hatóság, az Offcom is. A tenderfelhívás szerint az új szolgáltatónak 2012 végére teljes budapesti lefedettséget kell biztosítania, 2014 végére pedig minden olyan települést le kell fednie, ahol a lakosok száma eléri a 30 ezer főt.

Az NMHH egyik feladata a szélessávú hozzáférés elterjedésének elősegítése, s ennek egyik eszköze az említett frekvenciaárverés. Magyarországon egyébként bár voltak próbálkozások, 2001 óta nem volt sikeres frekvencia értékesítés. Hazánk nem áll rosszul a szélessávú internet felhasználás növekedése terén, hisz az elmúlt hat évben 6 százalékról 52 százalékra nőtt a szélessávú internetet használó háztartások száma, míg az unióban - átlagban - 15 százalékról 61 százalékra nőtt 2004 és 2010 között.

Az NMHH más eszközökkel is igyekszik elősegíteni az internet terjedését, ennek érdekében tett lépés volt, amikor megváltoztatta a mobiltelefon-társaságok által fizetendő frekvenciadíj kiszámítását. A régebbi gyakorlat ugyanis nem ösztönözte a cégeket a fejlesztésre, az utóbbi időben mindhárom mobiltelefon cég jelentős fejlesztésekbe kezdett - emelte ki Szalai Annamária.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • gromgotth #4
    Örvendetes!
    De az milyen örvendetes lenne, ha vidéken is fejlesztgetnének picit, és nem csak BPországra koncentrálódna minden innováció, de hát ez van, birka magyar fogd be a pofád, és szeresd azt amit kapsz (ha kapsz)! :S
  • sanyicks #3
    A törvények szerint ez teljesen legális... tré is ezt csinálja. Ahol nincs monopolhelyzetben ott állandó féláras akciózás van, ahol meg monopol ott soha nincs akció.
  • eNMi #2
    csatlakozom!!!
  • COOLancs #1
    És mikor szándékozzák megbűntetni a UPC-t mert a 29-es körzetben a szarabb szolgáltatást drágábban árulja mint máshol??? Vagy ez a monopolium örökké fennmarad, kedves NMHH?