HENT hírlevél

Lekapcsolják a hamis mobilokat Kenyában

A kenyai távközlési hatóság az év végéig adott haladékot a hamis mobiltelefonok tulajdonosainak, hogy eredetire cseréljék készüléküket, ellenkező esetben lekapcsolják őket a mobilhálózatról.

A kenyai távközlési hatóság augusztusban jelentette be, hogy azonnali hatállyal lekapcsoltatná a hamis mobiltelefonokat a hálózatról, majd alig egy hete visszavonta kijelentését, és közölte, addig nem dönt a hamisítás ellen alkalmazandó intézkedésről, amíg nem tárgyalt a négy helyi szolgáltató képviselőivel. A felek a napokban tárgyalóasztalhoz ültek, amelynek során a hivatal eredeti elképzelése mellett döntöttek. Az All Africa portál beszámolója szerint a megállapodás értelmében ez év december 31-éig adnak haladékot a fogyasztóknak, hogy eredeti készülékre cseréljék hamis mobiljukat, a határidő lejárta után azonban a szolgáltatók lekapcsolják azokat, akik nem váltanak.

A hamisítványok azonosításához a mobiltelefonok ún. IMEI számát (International Mobile Equipment Identity) használnák. A kódokat alapvetően a lopott mobilok letiltatásához használják, de ezekkel a készülék hitelessége is ellenőrizhető. A távközlési hatóság, valamint a szolgáltatók és a mobiltelefon-gyártók képviselői folytatják az egyeztetéseket a lekapcsolás technikai megvalósíthatóságának formájáról. Becslések szerint jelenleg mintegy 25 millió mobil-előfizető van Kenyában, közülük mintegy 2,3 millió hamis telefonkészüléket használ.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • aaaaa #2
    Jó lenne, ha rájönnének a buta négerek arra, amire már az egész világon rájöttek, hogy a mobil ágazat fő profitja a használatból ered, nem a készülék eladásokból.
    Jobb helyeken, nálunk is, ingyen adnak eredeti csúcs mobilokat, csak fizess már elő valami szolgáltatásra. Aztán ha kicseréli a hamis okostelefonját egy használt 10 éves 3210-esre akkor előrébb vannak ? Most hol vannak a környezetvédők ? Ott van több millió telefon, ami most esetlegesen a kukába kerül. Ilyenkor nem gond persze, ha el lehet adni helyette másikat.
  • jackoneill90 #1
    milyen a hamis mobiltelefonkészülék? Itt nem a lopott telefonokra gondolnak..
    ...de ezekkel a készülék hitelessége is ellenőrizhető. milyen hitelesség? mivan?