Berta Sándor

Elkészült az Androidon futtatható Firefox fejlesztői tesztverziója

Letölthető a böngésző Androidon használható első, fejlesztői változata. A program kezelőfelületét a Google operációs rendszeréhez optimalizálták és hivatalosan csak az Android 3.0-t támogatja.

A Firefox Mobile nevű szoftver a PC-s változathoz képest teljesen új kezelőfelületet kapott, a fejlesztők ugyanis szerették volna teljesen a táblagépekre és az okostelefonokra optimalizálni a külcsínt. A Firefox Mobile első fejlesztői kiadása már elérhető, a végleges verzió megjelenésére viszont még minden bizonnyal hónapokat kell várni. A Mozilla munkatársai mindenesetre azt kérték a felhasználóktól, hogy próbálják ki az alkalmazást és mind a negatívumokról, mind a pozitívumokról adjanak visszajelzéseket.


A Firefox Mobile a PC-s Firefox továbbfejlesztett, ugyanakkor némileg módosított változata. A cél az volt, hogy a menük és a gombok minél kisebb helyet foglaljanak el a képernyőn, s így a felhasználók számára minél nagyobb felület maradjon a webes tartalmak megjelenítésére. A Mozilla illetékesei közölték, hogy a Firefox mobil eszközökre való optimalizálása a szervezet fejlesztőinek egyik legfontosabb feladata.

"Ne felejtsétek el, hogy ez egy nagyon korai tesztverzió. Még nagyon sok mindenen kell finomítanunk. A szoftver dizájnja folyamatosan változni, fejlődni fog. Ennek a folyamatnak a keretében természetesen figyelembe vesszük majd a felhasználói közösség véleményét is " - írta blogbejegyzésében Luca Rocha, a Mozilla egyik fejlesztője. Az alapítvány munkatársai azt szeretnék, ha a Firefox Mobile jóval kényelmesebben lenne használható, mint a böngésző PC-s változata.


Ian Barlow, a Mozilla Mobile Team tagja szeptember elején mutatta be a Firefox Mobile terveit és az első képeket az új szoftverről. Barlow azt mondta, hogy a legnagyobb feladatot a felhasználói kezelőfelület módosítása és a nagyobb kijelzőkre való optimalizálása jelenti majd.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ferrer #21
    Nem tudok ps-t, mert a home gombom be van ragadva egy ideje.
  • BrockSamson #20
    http://www.youtube.com/watch?v=0JsP_gJ07NQ

    Azert Honeycombon nemileg egyszerusiti az eletet a quickmenu. Sztem nagy otlet
  • [HUN]FaTaL #19
    Az oka az, hogy faviconként van betöltve az Opera speeddial kép (fehér háttéren sg logo, a lenti képen a fehér részt átlátszóra cserélte). Annyit kéne csinálni, hogy favicon helyett ipod touch képként kellene a kódba tenni. Rengetegszer jeleztük már a mi kellene az sg topicban, basznak rá.
  • Gerygrey #18
    Egyébként kicsit OFF, de nekem mostanában az SG faviconja egyszer olyan mint a lenti screenshoton, egyszer meg olyan, mint régen (kék alapon fehér betűk) - ez nem csak Android, hanem desktop firefox alatt is van, és nem igazán értem az okát...

  • Gerygrey #17
    Azt hiszem, a Froyo újdonsága volt, hogy a home screenre kipakolt könyvjelző- és kontaktikonok az oldal favikonját, vagy a kontakt fotóját mutatják (bal oldali kép). Mondjuk én jobban szeretem a jobb oldali képen is látható scrollozható widgeteket, amiből van bookmarks és people verzió is (a people-nek megadható, hogy az összes kontaktodat mutassa, vagy csak a kedvenceidet - így akivel sűrűn kommunikálsz, hamar megtalálhatod)

  • kvp #16
    "Megnyomom egyszer a vissza gombot, visszamegy egy oldalt, ha kétszer megnyomom, már a home képernyőre ugrik.."

    Minden vissza gomb nyomas egy oldalt ugrik vissza. Ha elfogy a history, akkor megy vissza a home screen-re.


    "kirakhatsz ikonként bookmark okat, de nem rakja be se az oldal ikonját, se semmijét."

    Erdekes, de nekem kirakta az ikont is, a nevet is. Meg az sg.hu ikonja is mukodik. Nem lehet, hogy valami 2-3 eves verziot neztel?

    "iOS alatt egyrészt könyvjelzőzni se kell, hogy főképernyőhöz adjam, másrészt meg az iOS valóban az oldal ikonját rakja ki, ha az nincs, az oldal előnézetét kicsiben."

    A konyvjelzok az elonezetet mutatjak, az ikonok pedig az ikont.

    A tab valtasra pedig ket megoldas is van, egyreszt menu-re bejon a navigation bar (uj ablak/konyvjelzok/ablakok/elore/hatra/reload/stop/stb.) Innen az ablak ikont megnyomva kap az ember egy ablak listat. (bezarni is itt lehet) Van tovabba hosszu nyomasra open in new window opcio is, minden linken. A masik ablakvaltasi mod, ha miminumrol tovabb kicsinyitjuk, ekkor is belep az ablakvaltasi menube. (tehat pinch zoom-mal) Tovabba ha lehuzzuk az ablakot a tetjen tul, akkor az url sor csuszik be, ahol van stop/reload, add bookmark es ide lehet gepelni az url-t is. Egyebkent uj oldal megnyitasakor erdemes a google bar-rol indulni a desktop-rol, ide beirva egy url-t megnyitja, ha nem letezik akkor rakeres a google-lel.

    Egyebkent ugyanezt nagykepernyos tablet-en nezve, folul van az ikon sor, alatta az url sor, mint minden rendes bongeszoben... Es ez csak egy regi android 2.3-as, az ujabb valtozatok mar fejlettebbek.
  • Darth Dave #15
    Már rég elérhető a Firefox Androidos verziója. Egy nagy rakás trágya. 14MB az install, baromi lassú, nincs flash támogatás. Majdnem annyi memóriát fogyaszt, mint az asztali verzió, tehát egy 30 perces böngészés után kb 40-50 MB, ami nevetséges. Én pár nap tesztelés után töröltem...
  • Komolytalan #14
    Csinálj már egy print screent nekem iOS-en erről az oldalról, és linkeld be ide. Köszi...
  • Komolytalan #13
    Van azon flash...
  • Komolytalan #12
    Van, de az csak viccnek van belerakva.