MTI

Berlini parlamenti párt lehet a német kalózpárt

Újabb kínos választási kudarc fenyegeti a hétvégi berlini tartományi parlamenti szavazáson a kisebbik német kormánykoalíciós partnert, a liberális Szabad Demokrata Pártot (FDP).

Még kínosabb azonban, hogy keddi közvélemény-kutatási adatok szerint a liberálisok parlamenti padsoraiban az internet szabadságáért is harcoló Német Kalózpárt képviselői foglalhatnak majd helyet. Az önálló tartománynak számító német fővárosban vasárnap tartják a helyi parlamenti választásokat. A felmérések szerint nagy a valószínűsége annak, hogy a liberális párt újabb tartományi törvényhozásból esik ki, de annak is, hogy a 2006-ban alakult Német Kalózpárt történelmet ír, és bejut oda.

Az idei "szuperválasztási" esztendőben a berlini a hetedik és egyben utolsó helyi törvényhozási szavazás. Az eddigi választások szinte kivétel nélkül a szövetségi kormánykoalíciót alkotó pártok, a konzervatív CDU és a liberális FDP kudarcát eredményezték, s különösen az utóbbi szenvedett rendkívül érzékeny vereségeket. Az elmúlt hónapokban tartományi szinten jelentősen megerősödtek a Bundestagban ellenzékben lévő szociáldemokraták, de még inkább az ugyancsak ellenzéki Zöldek, akik - először a háború utáni Németország történetében - egy tartományban, mégpedig Baden-Württembergben miniszterelnököt is adhattak.

Az előrejelzések szerint a vasárnapi választásokon minden bizonnyal folytatódik az eddigi országos trend. Berlinben Klaus Wowereit kormányzó polgármester vezényletével a szociáldemokraták és az egykori keletnémet kommunista utódpártot is magában foglaló Baloldal pártjának "vörös-vörös" koalíciója van hatalmon. Ezt a koalíciót most a szociáldemokraták és Zöldek kormányzati szövetsége válthatja fel, a továbbra is rendkívül népszerű Wowereittel az élen. A felmérésekből kitűnt, hogy a CDU Berlinben sem "rúg labdába", az FDP pedig kiesik a helyi parlamentből.

A nagy befutó ezzel szemben a svéd mintára alakult Német Kalózpárt lehet, amelynek legkevesebb 6 százalékot jósolnak. Ha az előrejelzések beigazolódnak, az alig néhány esztendős, mindenekelőtt az internet és az információ szabadságáért harcoló kis párt első ízben juthat be egy tartományi parlamentbe. A német "kalózok" további célkitűzései között szerepel az ingyenes közlekedés, továbbá a kábítószer-fogyasztás liberalizálása, valamint a kábítószerekkel kapcsolatos ismeretek oktatása az iskolákban. Elemzők szerint egyértelmű, hogy a Német Kalózpártot a "dilettantizmus bája" juttathatja be a berlini törvényhozásba.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • bakagaijin #3
    amitakartok,

    miért a svédeket bárki is embargózta, amikor bekerültek az EP-be? Ez inkább fordítva elképzelhető, a németek eléggé finnyásak hogy mit engednek be, gondolj pl. a Carmageddonra, a Doomra, stb.
  • Nailyenugysincs #2
    ciki lesz ha pár év múlva ők lesznek hatalmon:D majd csinálnak egy óriási amszterdamot :D
  • amitakartok #1
    Hát ez eléggé kínos lesz.

    Valahogy el tudnám képzelni, hogy egyes szervezetek intellektuális embargóval fenyegetnék meg Németországot, amennyiben nem tiltják el a pártot a választásról.