SG.hu·
3D-s előadás a Magyar Állami Operaházban
A Magyar Állami Operaházban szeptember 7-én lesz a világon először látható olyan színházi produkció, amelynek díszleteit 3D-s vetítés pótolja.
Rohamléptekben hódít a 3D mindenhol: a filmek és a játékok után most már a színházakba is beszivárog. Vagy az egész csak egy olyan hívószó lesz, mint az Aloe Vera, amivel ma már mindent el lehet adni? Az biztos, hogy az Operaház a világon először próbálkozik meg a 3D-t bevinni a színházakba. Az alkotók ígérete szerint a látvány hatalmas mélység érzetét kelti majd a nézőkben, a virtuális, vetített tárgyak "kilépnek" majd a színpad mélységéből és szinte megérintik majd a közönséget. A szereplőket hagyományos lámpákkal világítják meg, így a szemüvegek polarizált lencséivel tökéletesen látható lesz a színpadon bárki a 3D-s szemüvegen keresztül is.
Az egész első hallásra azért lehet meglepő, mivel a legjelentősebb különbség a színház és a film között pont az, hogy míg a film egy előre felvett vetített kép, addig a színház egy csak egyszer megtapasztalható élmény. Minek ehhez 3D? A színház amúgy is 3D! Mindemellett az utóbbi évek színházában rég elcsépelt eszköznek számít már a színpadon kívül is játszódó cselekmény, a nézők közé ugró színészek, a vetített helyszínek. A Magyar Állami Operaház mindenesetre megpróbálkozik az új technika és a művészet összeházasításával.
A produkció ötletadója Komlósi Ildikó, a nemzetközi operaszínpadok jelenleg egyik legismertebb mezzoszopránja, aki a bemutató sajtótájékoztatón különleges élményt ígért. Szerinte az új technológia "elképesztő mélységet" ad a színpadképnek, mely alakítható, formálható, mozgalmassá tehető. "Ez a technika többet tud nyújtani, mint egy deszkákból és szögekből összeállított színpadkép." A sajtóbemutatón megtekintett részletek azonban nem ezt mutatták. Valóban, a darab ugyan egészen más így, s ez hagyományos díszletekkel nem reprodukálható élmény, de mint azt Francesco Stochino Weiss - a producer, mellékesen Komlósi Ildikó férje - is elismerte, ez egy extrém felhasználási lehetőség.
Ravel: Bolero 3D-ben az Erkel Színházban, ahol a próbákat tartják
A Bartók-mű előtt Ravel Bolerójára készült balett kap majd helyet, amit a spanyol Ballet Espanol Ensemble ad elő, Lola Greco koreográfiájával, ugyancsak 3D-s környezetben. A vetített háttér készítéséért felelős Andrew Quinn többek között a Mátrix, a Dark City és a Tomb Raider című filmek egyik alkotója. A számítógépes szakember két építésszel dolgozott együtt a látvány megteremtésén. Gian Marco Campanino és Marcella Gallotta hozták létre a Kékszakállú herceg sötét várának főbb helyiségeit.
Bartók: A kékszakállú herceg vára 3D-ben
A szoftver, amit az előadás során használnak Touch Designer névre hallgat, és Greg Hermanovic, a sidefx szoftver Oscar-díjas feltalálója alkotta meg. Az elhangzottak szerint ezt a programot olyan filmekben használták már mint a Mátrix, a Dark City, az Eredet és a Harry Potter filmek. Különlegessége, hogy a zenekari árokba elhelyezett mikrofonon keresztül idomul a zenei változásokhoz, így a fények erőssége, a sugarak mennyisége, milyensége a zene ritmusára minden előadáson folyamatosan változik. Ezáltal a fény segítségével kapcsolatot teremt a zene és a kép között.
Francesco Stochino Weiss producer a 3D szemüvegekkel
Összességében mégsem tűnt olyan meggyőzőnek a bemutató, melynek jelenetei Kékszakállú kastélyát, az első ajtó mögötti kínzókamrát és a második ajtó mögötti fegyverházat mutatták be, illetve a Boleró elejéből volt látható egy néhány perces részlet. A geometrikus formákkal dolgozó térelemek a Minimaxos 3D-s mesék steril érzését hordozták. Persze azt, hogy egy homloklebenybe tolt digitális Hold mennyire segít hozzá a férfi és nő közötti kapcsolatok mélységének megértéséhez a Boleróban, és mennyire csapja majd agyon az alatta folyó táncelőadást, ezt majd csak a teljes művet végigülő nézők tudják majd megmondani.
Viszont a színészek munkája jóval egyszerűbb lesz, hiszen nem kell félniük a szokásosan túlmozgásos darabtól, ahol az énekes rendszeresen elveszíti a karmestert, mert ahelyett, hogy az ének és a zene kapcsolatára figyelne, mérgezett egérként rohangál a rendező utasításai szerint. Ez sokat dobhat az előadás lényegén, a hangon. Komlósi Ildikó bizakodó, szerinte a 3D-s előadás egy hosszabb távú célt is szolgál majd: "Az operának élnie kell. Haladni kell a korral, olyat kell ajánlanunk a színházakban, színpadokon, amire bejön a közönség, sőt még a fiataloknak is tetszik."
A művészet mindig is gyorsan reagál a kor és a technika kihívásaira, és valóban meg kell találni a fiatalokat is megszólító színházi megoldásokat. Ez történik a Nemzeti Színház Bánk Bán Juniorjában, a Víg Rómeó és Júliájában, vagy akár bármely kísérletezőbb Shakespeare előadásban. Kérdést csak az vet fel, hogy Bartók zenéje mennyire tehető könnyen befogadhatóvá, mennyit szabad adni a látványnak, hogy ne vesszen el a zene, s vajon a fiataloknak, vagy a kezdő opera-hallgatóknak lesz-e annyi kitartásuk, illetve annyi pénzük, hogy a normál előadásoknál jóval drágább, akár 28 000 forintos jegyeket megvegyék a legjobb esetben is mindössze másfél órás darabra. (Ravel Bolerója alig 15 perces, Bartók Kékszakállúja pedig kb. egy óra.) Francesco Stochino Weiss véleménye szerint egy technikai világpremierre indokoltak ezek az árak; a világon 6-7 csapat dolgozik hasonló projekteken, és reményei szerint sikerül őket megelőzni a szeptember 7-i előadással.
További kérdés, hogy az Operaház mennyire akar beállni a showbusiness világába, és akar egy populista színházzá válni? (A showbusiness vonalat egy percig sem tagadták a készítők, sőt, későbbi együttműködések lehetőségét sem zárták ki.) Vagy marad az operajátszás hagyományos központja, mely csupán kísérletezik egy kicsit? Sajnos egyre jobban látszik a vezetőhiány, a koncepció, és az emiatti fejetlenség a Magyar Állami Operaház körül. Itt is ezért van, hogy a producer viseli a teljes költséget - azaz a kisérlet állami pénzbe nem kerül - és csak a jegybevételből kap részesedést. A virtuális opera- és balettelőadások szeptember 7-én, 9-én és 10-én este lesznek láthatók. Az előadások karmestere Győriványi Ráth György, a Magyar Állami Operaház megbízott főzeneigazgatója.
Rohamléptekben hódít a 3D mindenhol: a filmek és a játékok után most már a színházakba is beszivárog. Vagy az egész csak egy olyan hívószó lesz, mint az Aloe Vera, amivel ma már mindent el lehet adni? Az biztos, hogy az Operaház a világon először próbálkozik meg a 3D-t bevinni a színházakba. Az alkotók ígérete szerint a látvány hatalmas mélység érzetét kelti majd a nézőkben, a virtuális, vetített tárgyak "kilépnek" majd a színpad mélységéből és szinte megérintik majd a közönséget. A szereplőket hagyományos lámpákkal világítják meg, így a szemüvegek polarizált lencséivel tökéletesen látható lesz a színpadon bárki a 3D-s szemüvegen keresztül is.
Az egész első hallásra azért lehet meglepő, mivel a legjelentősebb különbség a színház és a film között pont az, hogy míg a film egy előre felvett vetített kép, addig a színház egy csak egyszer megtapasztalható élmény. Minek ehhez 3D? A színház amúgy is 3D! Mindemellett az utóbbi évek színházában rég elcsépelt eszköznek számít már a színpadon kívül is játszódó cselekmény, a nézők közé ugró színészek, a vetített helyszínek. A Magyar Állami Operaház mindenesetre megpróbálkozik az új technika és a művészet összeházasításával.
A produkció ötletadója Komlósi Ildikó, a nemzetközi operaszínpadok jelenleg egyik legismertebb mezzoszopránja, aki a bemutató sajtótájékoztatón különleges élményt ígért. Szerinte az új technológia "elképesztő mélységet" ad a színpadképnek, mely alakítható, formálható, mozgalmassá tehető. "Ez a technika többet tud nyújtani, mint egy deszkákból és szögekből összeállított színpadkép." A sajtóbemutatón megtekintett részletek azonban nem ezt mutatták. Valóban, a darab ugyan egészen más így, s ez hagyományos díszletekkel nem reprodukálható élmény, de mint azt Francesco Stochino Weiss - a producer, mellékesen Komlósi Ildikó férje - is elismerte, ez egy extrém felhasználási lehetőség.
Ravel: Bolero 3D-ben az Erkel Színházban, ahol a próbákat tartják
A Bartók-mű előtt Ravel Bolerójára készült balett kap majd helyet, amit a spanyol Ballet Espanol Ensemble ad elő, Lola Greco koreográfiájával, ugyancsak 3D-s környezetben. A vetített háttér készítéséért felelős Andrew Quinn többek között a Mátrix, a Dark City és a Tomb Raider című filmek egyik alkotója. A számítógépes szakember két építésszel dolgozott együtt a látvány megteremtésén. Gian Marco Campanino és Marcella Gallotta hozták létre a Kékszakállú herceg sötét várának főbb helyiségeit.
Bartók: A kékszakállú herceg vára 3D-ben
A szoftver, amit az előadás során használnak Touch Designer névre hallgat, és Greg Hermanovic, a sidefx szoftver Oscar-díjas feltalálója alkotta meg. Az elhangzottak szerint ezt a programot olyan filmekben használták már mint a Mátrix, a Dark City, az Eredet és a Harry Potter filmek. Különlegessége, hogy a zenekari árokba elhelyezett mikrofonon keresztül idomul a zenei változásokhoz, így a fények erőssége, a sugarak mennyisége, milyensége a zene ritmusára minden előadáson folyamatosan változik. Ezáltal a fény segítségével kapcsolatot teremt a zene és a kép között.
Francesco Stochino Weiss producer a 3D szemüvegekkel
Összességében mégsem tűnt olyan meggyőzőnek a bemutató, melynek jelenetei Kékszakállú kastélyát, az első ajtó mögötti kínzókamrát és a második ajtó mögötti fegyverházat mutatták be, illetve a Boleró elejéből volt látható egy néhány perces részlet. A geometrikus formákkal dolgozó térelemek a Minimaxos 3D-s mesék steril érzését hordozták. Persze azt, hogy egy homloklebenybe tolt digitális Hold mennyire segít hozzá a férfi és nő közötti kapcsolatok mélységének megértéséhez a Boleróban, és mennyire csapja majd agyon az alatta folyó táncelőadást, ezt majd csak a teljes művet végigülő nézők tudják majd megmondani.
Viszont a színészek munkája jóval egyszerűbb lesz, hiszen nem kell félniük a szokásosan túlmozgásos darabtól, ahol az énekes rendszeresen elveszíti a karmestert, mert ahelyett, hogy az ének és a zene kapcsolatára figyelne, mérgezett egérként rohangál a rendező utasításai szerint. Ez sokat dobhat az előadás lényegén, a hangon. Komlósi Ildikó bizakodó, szerinte a 3D-s előadás egy hosszabb távú célt is szolgál majd: "Az operának élnie kell. Haladni kell a korral, olyat kell ajánlanunk a színházakban, színpadokon, amire bejön a közönség, sőt még a fiataloknak is tetszik."
A művészet mindig is gyorsan reagál a kor és a technika kihívásaira, és valóban meg kell találni a fiatalokat is megszólító színházi megoldásokat. Ez történik a Nemzeti Színház Bánk Bán Juniorjában, a Víg Rómeó és Júliájában, vagy akár bármely kísérletezőbb Shakespeare előadásban. Kérdést csak az vet fel, hogy Bartók zenéje mennyire tehető könnyen befogadhatóvá, mennyit szabad adni a látványnak, hogy ne vesszen el a zene, s vajon a fiataloknak, vagy a kezdő opera-hallgatóknak lesz-e annyi kitartásuk, illetve annyi pénzük, hogy a normál előadásoknál jóval drágább, akár 28 000 forintos jegyeket megvegyék a legjobb esetben is mindössze másfél órás darabra. (Ravel Bolerója alig 15 perces, Bartók Kékszakállúja pedig kb. egy óra.) Francesco Stochino Weiss véleménye szerint egy technikai világpremierre indokoltak ezek az árak; a világon 6-7 csapat dolgozik hasonló projekteken, és reményei szerint sikerül őket megelőzni a szeptember 7-i előadással.
További kérdés, hogy az Operaház mennyire akar beállni a showbusiness világába, és akar egy populista színházzá válni? (A showbusiness vonalat egy percig sem tagadták a készítők, sőt, későbbi együttműködések lehetőségét sem zárták ki.) Vagy marad az operajátszás hagyományos központja, mely csupán kísérletezik egy kicsit? Sajnos egyre jobban látszik a vezetőhiány, a koncepció, és az emiatti fejetlenség a Magyar Állami Operaház körül. Itt is ezért van, hogy a producer viseli a teljes költséget - azaz a kisérlet állami pénzbe nem kerül - és csak a jegybevételből kap részesedést. A virtuális opera- és balettelőadások szeptember 7-én, 9-én és 10-én este lesznek láthatók. Az előadások karmestere Győriványi Ráth György, a Magyar Állami Operaház megbízott főzeneigazgatója.