MTI

Modernizálták a MÁV távközlési irányítását

Üzembe helyezték a MÁV Zrt. távközlési üzemeltetését támogató, 350 millió forintos beruházással kialakított új rendszerét a budapesti távközlési főnökségén.

A régi rendszert Mosóczi László, a MÁV Zrt. vezérigazgató-helyettese állította le, az újat Nyitrai Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infokommunikációs államtitkára indította el. Az átadást megelőző sajtótájékoztatón Nyitrai Zsolt hangsúlyozta, hogy az informatikai rendszer átadása mérföldkő a MÁV modernizálásában, európai színvonalat képvisel, és lehetővé teszi az eddigi papír alapú adminisztráció átvitelét elektronikus formára.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a Digitális Megújulás Cselekvési Tervben meghatározott fő célokat, az esélyegyenlőség megteremtését, a versenyképesség növelését, az átláthatóságot szolgálja a MÁV új rendszere, amely erősíti a cégcsoportnál az üzleti szemléletet, költséghatékony működést tesz lehetővé, és növeli az utasok biztonságát. Mosóczi László, a MÁV Zrt. vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy az új rendszer összefogja a vasúti közlekedés fontos területeit, és biztosítja az egységes távközlési felügyeleti rendszer megvalósulását, gyors hibaelhárítást tesz lehetővé.

A MÁV Zrt. vezérigazgató-helyettese beszámolt arról, hogy három évvel ezelőtt született meg a döntés a rendszer kialakításáról, ezt követően két fordulós közbeszerzési eljárást indítottak, 2009 decemberében a legkedvezőbb ajánlatot adó NETvisor Zrt. nyerte el munkát. 2010-ben kötötték meg a megvalósítására szóló szerződést, 2011 áprilisában megkezdődött a fejlesztés teszt- és próbaüzemelése.

Mosóczi László elmondta, hogy a 350 millió forintos beruházáshoz még további 40 millió forintos költség társul, amely a GSM-R rendszerhez való kapcsolódást teszi majd lehetővé. A tervek szerint egy éven belül a központi adatbázist minden szakszolgálat feltölti, és ekkorra valósulhat meg a papír alapú adminisztráció teljes elektronizálása.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #3
    Itt Ángliaban kesik az tobbet is...
  • tatish #2
    Én már annak örülnék ha nem lenne állandó/elfogadott a negyed órás általános késés, ha esik az eső akkor azért késik, ha meg süt a nap akkor azért -_-' .
  • jAMEsbAUd #1
    A 30-40-50-60 éves MÁV BHV kocsikat mikor fogják modernizálni (ergo kidobni a francba fémhulladéknak)?