Napi Online

Budapestet ajánlja a Vertu

A nemrég bemutatott új modellek után új szolgáltatásokkal szeretné megnyerni a potenciális vásárlókat a Vertu.

A luxus-mobiltelefon kategóriáját megteremtő márka jelenleg globálisan jól teljesít, és elégedett a régió eredményeivel is − nyilatkozta budapesti sajtótájékoztatóján Mark Izatt, a cég szolgáltatásokért felelős igazgatója. A szakember szerint a kézzel készített telefonoknál nemcsak az anyagfelhasználás, hanem a kínált szolgáltatások is indokolják a magas árat.


A jól szituált ügyfelek igényeihez igazodva indították útjára annak idején a Vertu Concierge szolgáltatását, amelyet az első évben díjmentesen használhat minden mobiltulajdonos − rendelhet színházjegyet, foglalhat asztalt egy étteremben vagy éppen küldhet virágot. A regisztráció után az ügyféllel egyeztetve megpróbálják testre szabni a sokrétű szolgáltatáscsomagot, amely egy külön gomb segítségével közvetlenül érhető el telefonról a hét minden napján, napi 24 órában.

A Concierge három változatban érhető el, az évente 1850 fontba kerülő alapszolgáltatáson felül akár arra is lehetőség van, hogy dedikált életmódmenedzser tartsa velünk a kapcsolatot, igaz, ebben az esetben csupán az éves díj mintegy 4 ezer font. Nem sokkal többért már magához a telefonhoz is hozzájuthatunk, és mivel a cég állítása szerint készülékeit 10 évre készíti, így összességében a szolgáltatásokért valóban sokkal többet is kifizethetünk, mint a mobilért. A Concierge Ultimate esetében pedig mindent testre szabnak, itt a határ csak a csillagos ég.


Nem kell azonban minden különleges szolgáltatásért fizetni. A City Brief például a sokat utazóknak segít: egy-egy városról pillanatok alatt, a telefon kijelzőjén elérhetőek a legfontosabb információk − mintegy 25 kategóriában −, és az óra is átáll automatikusan a megfelelő időzónára. Az adatbázis körülbelül 200 várost ölel fel, tavasz óta pedig már Budapestről is le lehet kérni a legfontosabb adatokat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • jAMEsbAUd #6
    kicsit unalmas ez a szutyok almás dumátok... :(
  • Komolytalan #5
    Ez te vagy, de láthatod - van a cégnek vevőköre. Kihangosítani meg autó hifire kell, az nem fog rezonálni.
  • Tetsuo #4
    Ha olyan gazdag lennek, nem lenne telefonom.
    Addig pedig CSAK olyan telefont szeretnek, amin jo minosegben lehet hallani még zaj mellett is a beszelgetopartnert es lehetoleg legyen mindig terero. Ha kihangositom, ne rezonaljon be v ilyesmi.
    Ilyen telefon ma nem letezik.
  • Komolytalan #3
    Na ja, a különbség csak annyi, hogy a szutyok almát vásárlók között rengeteg olyan van, akinek se autója, se lakása (vagy ha van akkor még 25 évig fizeti a hitelt) - de fél évente új i* kütyü, az kell. Aki meg Vertut vesz annak ez valószínűleg olyan szintű beruházás, mintha én vennék egy csomag papírzsepit.
  • jeti00 #2
    kb leírtad amit gondolok. azt a szutyok almát is mennyien veszik pedig ehhez képest az is jobb ár/érték aránnyal rendelkezik xD
  • Tetsuo #1
    LOL