MTI

Biometrikus útlevél a magyar külképviseleteken

Ezentúl a külképviseleteken is lehet ujjlenyomatos útlevelet igényelni, a nagy forgalmú helyeken akár már a jövő héttől - jelentette be Bába Iván, a Külügyminisztérium közigazgatási államtitkára szerdán Budapesten.

Néhány héten belül valamennyi külképviseleten lehetőség lesz arra, hogy a külföldön tartózkodó magyar állampolgárok bejelentkezhessenek az ujjlenyomatos útlevél iránti eljárás megindításához - mondta a külügyi sajtótájékoztatón az államtitkár. Legkorábban a csíkszeredai, kolozsvári, szabadkai, londoni, berlini, müncheni és berni külképviseleteken lesz elérhető a szolgáltatás - mondta el Bába Iván.

A Külügyminisztérium, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal, valamint a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala által tavaly áprilisban indított informatikai fejlesztéssel olcsóbbá, gyorsabbá és színvonalasabbá válik az ügyintézés - tájékoztatott az államtitkár, hozzátéve, hogy a környezetbarát technológiának köszönhetően jelentősen csökkenthető a papírfelhasználás. A papír alapú ügyintézésről a teljes körű elektronikus ügyintézésre való áttéréssel lehetővé válik a második generációs biometrikus útlevélkérelmek benyújtása a külképviseleteken; ilyen útlevelet eddig csak a magyarországi okmányirodákban lehetett kérelmezni.

Az elektronikus adattovábbítási működtetéséhez a Külügyminisztérium ujjlenyomat, fénykép és aláírás vételére alkalmas korszerű berendezéseket állít üzembe a külképviseleteken. Az útlevélkérelmeket, illetve az egyes állampolgársági eljárásokban indított ügyeket a külképviseletek elektronikus terjeszthetik majd fel a hazai hatóságokhoz a konzuli ügyvitelt támogató rendszeren keresztül.

Végh Zsuzsanna, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal főigazgatója elmondta, hogy külföldön élő magyar állampolgárok nagy számban folyamodnak magyar útlevélért. Bizonyos esetekben szükség van a magyar állampolgárság megállapítására, a kérelmezők egy része - például régen kivándorolt családokról, sokadik generációs külföldi magyarokról van szó - ugyanis ezt nem tudja megfelelő módon alátámasztani. A magyar állampolgárság megállapítását évről évre több ezren kérelmezik, leggyakrabban Észak-Amerikából, Izraelből és Nagy-Britanniából.

Végh Zsuzsanna elmondta, hogy korábban, amikor az okmányokat postai úton kellett eljuttatni a magyar hatósághoz, néha hónapokig várni kellett az ügyek rendezésére. A teljesen elektronikus ügyintézéssel, amikor minden csatolt dokumentum beszkennelve jut el Magyarországra, a folyamat lényegesen felgyorsul - tette hozzá. Azt is elmondta, hogy a magyar állampolgárság igazolása iránti igény különösen Magyarország 2004-es EU-csatlakozásával nőtt meg. A fejlesztéseknek köszönhetően - a nagyobb jogbiztonság érdekében - létrejött a hivatásos és tiszteletbeli konzulok jogköreit nyilvántartó informatikai rendszer is.

A tárca tájékoztatása szerint "Az elektronikus ügyintézés megvalósítása a Külügyminisztérium tevékenységi körébe tartozó hatósági eljárásokban" című projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósulhatott meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!