SG.hu·

Új gyárat építene Romániában a Bosch

Zöldmezős beruházással új gyárat tervez építeni Romániában a Bosch - jelentette be Brigitte Eble, a cég romániai leányvállalatának vezetője.

A zöldmezős beruházás részleteit tartalmazó dokumentációt elküldték a pénzügyminisztériumnak, mivel jelentős összegű befektetésről van szó, számítanak a román kormány támogatására is. A tervek között szerepel a már működő balázsfalvi Bosch Rexroth üzem gyártókapacitásának növelése is. További részleteket az sajtótájékoztatón jelen lévő újságírók érdeklődése ellenére sem árult el a cégvezető.

A Bosch 1994 óta van jelen Romániában, jelenleg öt vállalat többségi tulajdonosaként 1200 dolgozót foglalkoztat. A cég forgalma 2010-ben 17 százalékos növekedés mellett meghaladta a 161 millió eurót, a bevételek 60 százaléka az autóiparból, 27 százalék pedig az egyéb fogyasztási, illetve ipari cikkek gyártásából származik. Eble erre az évre a cég üzleti forgalmának hét százalékos növekedésére számít, alkalmazottainak száma a balázsfalvi és a temesvári gyár bővítésének köszönhetően várhatóan háromszázzal bővül.

A Bosch-csoport globális üzleti forgalma tavaly 24 százalékkal emelkedett, elérve a 47,3 millió eurót. Magyarországon a cég 27 százalékos árbevétel-növekedést ért el 2010-ben, forgalma így 401 milliárd forintra emelkedett.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© stepboy2011. 05. 20.. 23:18||#2
Itthon is fejlesztenek: sajtó
© killahsting2011. 05. 18.. 23:04||#1
Nemhogy magyarba jönnének több helyre..
Nemcsak hogy nem jönnek hanem mennek is innen a cégek..