SG.hu·

Amerikai-magyar egyeztetés a törvénysértő portálokról

Az amerikai és magyar bel- és igazságügy-miniszterek Budapesten egyeztettek arról, hogyan lehet megakadályozni az olyan törvénysértő cselekményeket, amelyeket külföldi szervereken keresztül hajtanak végre - közölte Pintér Sándor belügyminiszter csütörtökön Gödöllőn.

Ez a kérdés is téma volt a számítógépes bűnözéssel foglalkozó nemzetközi konferencián szerdán Budapesten - mondta a miniszter, hozzátéve, a megoldáshoz "közelebb léptünk egy közös nyilatkozat kiadásával és remélem, hogy a későbbiekben ez teljes egészében megoldódik". A belügyminiszter rámutatott: a például Magyarország tekintetében dehonesztáló, törvénysértő tartalmakat közlő internetes portálok problémájának rendezéséhez meg kell vizsgálni azt az alapvető jogi kérdést, hogy meddig terjed a szólásszabadság. "Ezt kell közösen megfogalmazni ahhoz, hogy valamennyien eljárhassunk ebben az ügyben, ne csak Magyarországon legyen ez elítélendő jogsértő cselekmény, hanem abban az országban is, ahol a szerver telepítve van" - mondta.

Eric Holder amerikai igazságügy-miniszter az Egyesült Államokból származó "ízléstelen, problémát okozó tartalmakkal" kapcsolatban arról beszélt, hogy országában a szólásszabadságot az alkotmány védi, ezért ezt a jelenséget nehéz szabályozni. Kijelentette, tisztában van azzal, hogy bizonyos amerikai eredetű tartalmak káros hatásúak lehetnek külföldön, és meg kell találni a szóban forgó anyagok forrásait. Hangsúlyozta, együtt kell működni ezeknek a káros tartalmaknak a felderítésében, megjegyezve, hogy az interneten keresztül az Egyesült Államokba is érkeznek ilyen anyagok más országokból.

Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter ugyancsak csütörtökön Gödöllőn arról beszélt, hogy az amerikai fél tágan értelmezi a szólás-, illetve információszabadságot. Az Európában egyre inkább teret nyerő és a közfelfogás részévé váló szabályozás - hogy tudniillik nem minden tartalom közlése engedhető meg az internetes tartalomszolgáltatásban - "az Egyesült Államokban még úgy tűnik, hogy várat magára" - jegyezte meg.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© uniu2011. 04. 17.. 16:30||#15
Vagy ha meg is teszik nekik, akkor olyan viszont szívességet kérnek majd aminek a levét megint csak mi isszuk meg.

(lentebb kicsit elcsúszott a bold-os makró kiemelés)
© uniu2011. 04. 17.. 16:26||#14
Nem csak a kuructól sz@rtak be. Ott van még a nemenyi.net/ és fõleg a hunhir.hu/ akik szintén amcsi portálról nyomják, mert idehaza a politika elkaszálta õket.

Orbán tényleg olyan ahogy a nyirkai jóslatban leírják. Szépen szól, rondán cselekszik.
© JL6662011. 04. 15.. 17:31||#13
megint olyan dologba verik bele az orrukat amibe nem kéne
© mrzed0012011. 04. 15.. 16:24||#12
Tudod, az offshore lovagság is csak az izraeli-magyar (ebben a sorrendben) kettõs állampolgárok részére engedélyezett ...
Legalább annyira vennék már komolyan a szólásszabadságot ezek a véresszájú libsik, hogy az ellenfél is elmondhassa a véleményét !
© tatish2011. 04. 15.. 16:05||#11
mrzed001 <#eljen>
Közben "adócsalás és pénzmosás" címszó alatt ismételten nyomoznak a kuruc.info ellen.<#csodalk>
© sanyicks2011. 04. 15.. 15:50||#10
Remélem a kurucosok mentegetik az oldalt, hogy tényleg 3 kattintás legyen fellõni, ha megint elkaszálnák.
© morden2011. 04. 15.. 10:17||#9
Elképzelem ezt a magasröptû vitát a két politikus között :D gondlom vágják õk is, hogy kb 3 kattintás egy weblapot fellõni a netre a világ bármely pontjáról
© CybeRick2011. 04. 15.. 10:01||#8
Akinek nem ez jött le elsõre, az valami nagyon elvont világban él <#eljen>
© Narxis2011. 04. 15.. 09:31||#7
<#levele>
© tttttom2011. 04. 15.. 04:53||#6
<#eljen>