MTI

Netes ügyintézéssel egyszerűsödnek a bírósági eljárások

A tervek szerint még ebben az évben egyszerűbbé válik a civil szervezetek bejegyzése, nyilvántartása, valamint a csőd- és a felszámolási eljárás az internetes ügyintézés révén - mondta el az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) Hivatalának a vezetője.

Ügyfélbarát, a szolgáltató jellegű bírósági eljárást segítő szoftverek készülnek, amelyek az ügyfelek dolgát és a bíróságok munkáját hivatottak megkönnyíteni - közölte Matheidesz Ilona. Hozzátette: az informatikai beruházás várhatóan az év vége felé befejeződik. A szoftver bevezetésére kiírt közbeszerzési eljárás nyertese, a Freesoft NYrt. vezérigazgatója, Eck Ilona elmondta: a hét hónap átfutású beruházás keretében nem teljes egészében elektronizálják a bírósági eljárásokat. Ugyanakkor "a lehető legmagasabb szinten támogatják informatikailag a felhasználókat" - fogalmazott. Rámutatott arra, hogy a többi között rövidebbek lesznek az átfutási idők és egyszerűsödik az ügyviteli folyamat.

A csaknem egymilliárd forint költségvetésű beruházás "teljes egészében európai uniós támogatással" valósul meg. A beruházás célja, hogy a jelenlegi ügymenetet egy az interneten is mindenki számára elérhető korszerűbb, gyorsabb és hatékonyabb rendszer váltsa fel - olvasható a dokumentumban.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!