MTI

Több ezer embert rúghat ki a Nokia

A Nokia vállalati és termékszerkezeti átalakításra készül, a hetekben kezdődő folyamat 16 ezer munkatársat érint, fogalmazott Jorma Ollila, a felügyelő bizottság elnöke egy szerdán megjelent interjúban.

A Helsingin Sanomat című finn lapban megjelent interjú szerint az átalakítás legkevesebb másfél évig tart majd és kiterjed a termékfejlesztésre és a szolgáltatási üzletágra is. Az egyelőre nem tisztázott, hogy milyen mértékű létszámleépítéssel jár a reform. A finn mobilgyártó lemaradt az okostelefonokkal és táblagépekkel erősítő konkurencia mögött. A tavalyi utolsó negyedévben 124 millió készüléket adott el, ami 3 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál. A társaság piaci részesedése 35 százalékról 31 százalékra csökkent.

A világszerte több mint 130 ezer embert foglalkoztató cég február elején bejelentette, hogy stratégiát vált, ami jelentős létszámcsökkentéssel jár. Egyebek mellett a Symbian nevű, saját fejlesztésű operációs rendszerről áttérnek a Microsoft rendszerére, ami önmagában is számos fejlesztői munkahely megszűnésével járhat. A bejelentés után a társaság magyarországi vállalata közleményt adott ki, amely szerint az új stratégia közvetlenül nem érinti a gyártást, a nagyjából 5 ezer főt foglalkoztató komáromi üzemben így továbbra is ugyanúgy folyik a termelés, mint korábban.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Chronos2111 #2
    Sajnálom a nokiát, jó telefonokat készített, de ez az m$ szerződés szerintem csaj lejjebb fogja rántani. Ahogy a zune, a wp7 sem lesz elterjedve.
  • sanyicks #1
    itt is bizonyítja, hogy a microsoft egy etikus cég :D