SG.hu·

Gyónás egy telefonos alkalmazáson át

Az amerikai és a brit katolikus egyház engedélyezte, hogy a keresztény felhasználók egy alkalmazásnak köszönhetően okostelefonon át is meggyónhassák bűneiket. A Vatikán tiltakozik.

Az amerikai katolikus egyház nem csak engedélyezte, de meg is áldotta azt az App Store rendszerében elérhető Confession nevű mobil programot, amely segíthet a hívőknek a távgyónásban. A szoftvert fejlesztő Little iApps honlapján a fejlesztők elismerték, hogy a Confession nem helyettesíthet egy papot, de ennek ellenére a lehetőség adott. A keresztény felhasználók vagy akár az érdeklődők mindössze 1,99 dollárért megvásárolhatják az alkalmazást. A célok között szerepel a vallástól elforduló hívők digitális technológiák által való megszólítása.

Az egyház képviselői, Thomas G. Weinandy és Dan Scheidt tiszteletesek részt vettek a szoftver fejlesztésében. A Confession használatát Kevin C. Rhodes amerikai püspök engedélyezte, sőt később még meg is áldotta a programot. Ez az első alkalmazás, ami a Little iApps műhelyében készült. A Confession lehetőséget ad a lelkiismeret személyre szabott vizsgálatára, jelszóval védett profilok létrehozására és még egy útmutatót is tartalmaz a távgyónáshoz. Emellett a felhasználóknak lehetőségük van arra, hogy egy könyvben gyűjtsék össze bűneiket és a gyónásaikat.

Az üggyel kapcsolatban Frederico Lombadi vatikáni szóvivő kijelentette: "A gyónás megfelelő elvégzéséhez személyes kapcsolatra van szükség a gyóntatópap és a bűneit megbánó hívők között. Ezt nem lehet számítógépes programmal helyettesíteni." A távgyónás nem új keletű dolog és különösen az Egyesült Államokban népszerű. A tengerentúlon már 2008-ban megszokott volt, hogy online gyóntak a hívek. A módszer Európában is elterjedt. 2007-ben Lengyelországban már elérhető volt egy számítógépes távgyóntató rendszer, míg Franciaországban tavaly indult el a telefonos gyónási lehetőséget biztosító szolgáltatás. Utóbbi azonban egyáltalán nem tetszett a francia katolikus püspöki karnak.

A Confession jelenleg kizárólag angol nyelven érhető el és egyelőre nem lehet tudni, hogy a mobil gyóntató program később más nyelveken is megjelenik.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© IMYke2.0.0.02011. 02. 14.. 17:07||#8
Nekem is ez a középkori dolog jutott eszembe! <#eljen>
© sbuci2011. 02. 14.. 13:00||#7
"miért kell egy ember ahhoz, hogy egy másik ember megbánja a bûneit, ami elég ha egy szándék csupán"
Ostoba kijelentés, ami téves információra alapul. Ha katolikus vagy, kérdezz utána, ha nem, akkor meg nem a te problémád.

"Itt konkrétan látszik a példán keresztül mennyire anyagias az egyház, adakozz!"
Az olyanok, mint Te, lennének az elsõk, akik ombudsmanhoz fordulnának, hogy mi az hogy nem kap fizetést egy pap - ez is egy fajta munka ugyanis. Ezen kívül a többségében mûemléki védelmet élvezõ templomokat - amiket a zsíros turisták látogatnak ingyen - fenn kell tartani ám valamibõl... és kezdõdhet a kör elölrõl -> ha katolikus vagy, te is tudod mindezt, ennek fejében adakozol vagy nem. Mert itt nem kötelezõ. Nem úgy, mint pl. a Hit gyüliben. Például. Ha meg nem vagy katolikus, és az adóforintjaidat félted, akkor meg azt mondom, hogy nincsen kocsim, nem fogom használni a 4-es metrót, és sorolhatnám, mégis egy széles réteget érintenek az ezekhez kapcsolódó problémák, ezért az állam fordít rá pénzt. <#papakacsint>
© Darth Sidious2011. 02. 14.. 01:14||#6
"Az amerikai és a brit katolikus egyház engedélyezte, hogy a keresztény felhasználók egy alkalmazásnak köszönhetõen okostelefonon át is meggyónhassák bûneiket."

A szerzõnek vagy fogalma sincs arról, hogy mi a gyónás (jobbik eset), vagy hatásvadász címet akart, hogy rákattintsanak a hírére (elérte a célját). Mert a hírben szó sincs arról, hogy a programot gyónásra lehetne használni. Plusz a katolikusoknál nincsenek tiszteletesek (ez protestáns kifejezés). Hál' Istennek, a kommentelõk között is akadt, aki ismeri a programot, így leírhatta, hogy mi ez az egész.
Ferrer, nem tudom, lehet-e még lejjebb neked.
© johnsmitheger2011. 02. 13.. 11:38||#5
Gondolom a megbánó miatyánk is mehet mp3-ról sima ismétléssel. Ettõl durvább, ha a túloldalon is egy robot ül majd. Nem kellett volna jóváhagyni a dolgot.
© Zolorado2011. 02. 12.. 13:21||#4
Búcsúcédula 2011.
© blessyou2011. 02. 12.. 09:29||#3
A hír kacsa. A Confessionnel nem lehet gyónni, olyan, mint egy digitális imakönyv. Lelki gyakorlatok, útmutatók és ilyesmik vannak benne. Annyi az egész, hogy okostelefonra lehet telepíteni, de nem lehet vele gyónni, csak a felkészülésben segít.
© UltraZord2011. 02. 12.. 06:38||#2
van!cölibátus! naugye!:D
féltik a szaros seggüket, hogy nem kapnak pénzt belõle. Viszont így majd jól meg lehet magyarázni, hogy miért kell egy ember ahhoz, hogy egy másik ember megbánja a bûneit, ami elég ha egy szándék csupán. Itt konkrétan látszik a példán keresztül mennyire anyagias az egyház, adakozz!
© Ferrer2011. 02. 12.. 01:22||#1
"Istenem" :DD Nem tudom, van-e még lejjebb a keresztényeknek?