MTI

Hackerek támadtak meg az egyiptomi kormányoldalakat

Hackerek támadtak meg egyiptomi kormányzati portálokat szerdán, rögtön azután, hogy az afrikai országban helyreállították az internet-szolgáltatást.

Az önmagát Anonymusnak nevező hackerek laza nemzetközi csoportja a tájékoztatási minisztérium és a kormányzó Nemzeti Demokrata Párt weboldalát bénította meg. Szerda este egyik szájtot sem lehetett megnyitni New Yorkban. A Twitteren közzétett üzenetében a csoport vállalta a felelősséget az akcióért, és közölte, azért akadályozzák a honlapok működését, hogy így fejezzék ki támogatásukat az egyiptomi kormányellenes tüntetőknek.

Ugyanez a csoport novemberben és decemberben az amerikai titkos dokumentumok és diplomáciai táviratok százezreit kiszivárogtató WikiLeaks védelmében lépett akcióba. Fiatalok ezrei támadták meg a WikiLeaks működését ellehetetleníteni próbáló cégek, így például a MasterCard és a Visa honlapjait. A két bankkártyacéggel az volt a bajuk, hogy nem voltak hajlandóak teljesíteni a pénzátutalásokat a WikiLeaks számlájára. Egy névtelenül nyilatkozó hacker elmondta, hogy ezúttal jóval kisebb volt a résztvevők száma, ugyanis az egyiptomi kormányzati honlapokat jóval könnyebb volt feltörni.

A módszer egyébként most is ugyanaz volt. A magát hacktivista, vagyis hackerakciókat végrehajtó aktivista közösségként definiáló csoport tagjai egy bárki által letölthető szoftverrel szervezték gépeiket internetes botnet-hálózatba, amely a központilag beállított webcímeket terhelte túl sorozatos lekérdezésekkel. Egyiptomban múlt hét pénteken állították le az internet-szolgáltatást, és csak szerdán oldották fel a zárlatot.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!