SG.hu·

A svéd kormányfő nem zárta ki Assange kiadatását

A svéd kormánynak nem lesz szerepe annak eldöntésében, hogy a Wikileaks alapítóját, Julian Assange-t kiadják-e vagy sem az Egyesült Államoknak - jelentette ki csütörtökön Fredrik Reinfeldt miniszterelnök.

A jelenleg Londonban tartózkodó Assange Svédország kiadatási kérelme ellen küzd. Az ausztrál újságírót nemi erőszak és zaklatás miatt akarják felelősségre vonni a skandináv országban. Hívei szerint ha a brit bíróság kiadja őt Svédországnak, mindjárt amerikai kiadatási kérelemmel kell szembesülnie, az Egyesült Államokban pedig akár halálbüntetés is várhat rá.

A Wikileaks portál azzal bőszítette fel Washingtont, hogy negyedmilliónyi titkos amerikai diplomáciai táviratot hozott nyilvánosságra. Az újságíróknak Londonban nyilatkozó Reinfeldt szerint Svédország általában nem ad ki embereket olyan országoknak, ahol létezik a halálbüntetés, de mint mondta, nem a kormány, hanem a svéd bíróságok feladata a döntést meghozni. Egyelőre nem lehet tudni, hogy az Egyesült Államok mit hoz fel Assange ellen, s hogy egyáltalán fogalmaznak-e meg gyanút vele szemben.

Reinfeldt az északi és balti országok csúcstalálkozóján vett részt Londonban.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© morden2011. 01. 21.. 23:21||#2
Én máshogy értelmezem a cikket, a lényeg, a svéd politika(bölcsen) nrm avatkozik bele a dologba, a bíróságra hagyják az egészet.
© Tetsuo2011. 01. 21.. 11:26||#1
A qrva anyjukat, USA csicskai mind.