SG.hu·

T-Mobile: jön a Galaxy S 4G

A cég amerikai részlege bejelentette első olyan okostelefonját, amely már teljes egészében kihasználná a 4G-hálózat nyújtotta letöltési sebességet, néhány részlettel azonban adósak maradtak.

A hivatalos közleményből kiderül, hogy az elméleti letöltési sebességhatár elérése a készülék legnagyobb újítása, amely Észak-Amerikában exkluzív ajánlatként jelenik meg a szolgáltató kínálatában. Ezzel egy időben a hálózat további fejlesztését is ígérik, így hamarosan még nagyobb iram lesz majd elérhető - a szerencsések számára.

A Samsung Galaxy S 4G a meglévő HSPA+ "4G" hálózat sebességkorlátját is eléri, ez pedig 21 Mbps azon amerikai nagyvárosokban, ahol egyáltalán elérhető a szolgáltatás. Ez csaknem 100 metropoliszt jelent a kontinensen, ezzel azonban nem állnak meg, hiszen a T-Mobile USA szép lassan mindenhol megduplázná a korlátot, vagyis immár 42 Mbps-on tölthetnének le az előfizetők - ez az idei év közepére mintegy két tucat nagyváros környékén valósul meg, a fejlesztés azonban folyamatosan haladna előre. Érdekesség, hogy a most bejelentett telefon az első olyan a kínálatában, amelynek nem okoz gondot az elméleti sebességkorlát kihasználása, hiszen ezt a meglévő két készülék (myTouch 4G, illetve G2) egyike sem biztosítja.

A Samsung a maga részéről a rendkívül népszerű, több mint 10 millió példányban elkelt Galaxy S utódjának bemutatására készül, erre pedig februárban, a Mobile World Congress elnevezésű rendezvény alatt, Barcelona városában kerítenének sort. A Galaxy S2 nagyobb Super AMOLED-érintőképernyőt, gyorsabb processzort, valamint további érdekességeket ígér, ezek némelyikét már február 1-jén, egy rövidebb bemutató során megismerhetjük majd.

A T-Mobile egyelőre nem közölte a Galaxy S 4G megjelenésének időpontját, sem pedig az okostelefon várható árát.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Bladerade2011. 01. 24.. 21:16||#13
Messze van ez még, de ha megjön lehet rárabolok.
Egyébként Androidos okosságokért nézzétek meg ezt itt:
http://www.andromedar.info
© Zoli0072011. 01. 24.. 11:11||#12
A 4G specifikációi között szerepel többek között a 100 Mb/s letöltés utazás közben, 1 Gb/s letöltés fix helyen. Na, ez az, amire még az LTE sem képes. Amúgy meg ráfogják, hogy ez egy sz@ros terméknév és kész.
© CSOCSO2011. 01. 24.. 08:50||#11
en 3 napja szantam ra magam hogy vegre megvegyem az HTC Evo 4G-t de eddig nagyon bejon... Maga a telcsi is ezerszer jobb mint a szar lassu Hero de a 4G se egyszeru. Mondjuk en itt meg nem lattam nagyon 4mbitnel gyorsabb tesztet de igy is betolt egy weboldal tele flashel 10 mp alatt. azert az nagyon zsir.
© Cat2011. 01. 24.. 08:30||#10
Szerinted Amerikában állíthatná a T-Mobile egy hivatalos közleményben, hogy 4G hálózaton mûködõ 4G telefont dob piacra, ha az nem lenne az, ami? Nem perelnék be azonnal a fogyasztóvédõk, a konkurensek, illetve maguk a vásárlók, a hatóságok pedig nem bírságolnák meg a megtévesztés miatt?

A 4G sokkal tágabb kifejezés, mint ahogyan azt te értelmezed.
© Lowosan2011. 01. 22.. 19:56||#9
Csak épp kurvára nem látni a különbséget egy telefon kijelzõjén, édes mindegy hogy most 1080p-t vagy 480p-t néz rajta.
© dchard2011. 01. 22.. 17:35||#8
Kedves cikkíró! Az hogy eddig is gondolkodás és utánajárás nélkül, tükörfordításban átvett több cikkedben is félrevezetted az olvasót, eddig mindössze az LTE-t hazudtad 4G-nek, de ebben a cikkedben már a HSPA+ is 4G-nek minõsül. Vajon legközelebb a GPRS-t vagy az EDGE-t fogod negyedik generációs mobil technológiának beállítani?

Amit a T-mobile csinál, annak semmi köze a 4G-hez. Csupán a jelenlegi (3G) hálózatukat frissítik. A 42megbites elméleti maximumot a dual-carrier nevû eljárással érik el, de a hálózat ettõl még 3G-s marad. Ez a technológia semmiben sem különbözik a hazánkban is elérhetõ mobilszélessávú megoldásoktól, és a neve nem 4G, hanem HSPA+. Hazánkban is elérhetõ ez a technológia Budapest egyes részein, ha jó tudom a Vodafone hálózatán már van kereskedelmi célú HSPA+ szolgáltatás.

Vagy a marketingesek dolgoznak jól, hogy egy "szakúságírót" is félre tudnak vezetni, vagy csak simán ennyire tájékozatlan.

Mindenesetre sem a hírben szerpelõ telefonnak, sem a T-mobile hálózatfejlesztésének nincs semmi köze a 4G-s mobil technológiához.

Dchard
© Bagoly812011. 01. 22.. 12:45||#7
jöjjön csak, az elmaradottabb régiók meg kapnak 3g-t biztos nemdobják a szemétbe a régi átjátszókat
© pacclacc2011. 01. 21.. 15:45||#6
Szoval 4G telefonom az lehet, de HSDPA-ról csak álmodozhatom a lakhelyemen xD
© philcsy2011. 01. 21.. 15:30||#5
Most már csak egy vírus kell ami csinálja az adatforgalmat. Je!
© sanyicks2011. 01. 21.. 14:33||#4
de jó most már 10 perc alatt 5 perc alatt el lehet érni a vicc szerû adatforgalmi korlátot...