MTI

Vietnámban szigorították a netcenzúrát

Újabb, az újságírók és bloggerek tevékenységét korlátozó rendeletet fogadtak el Vietnámban, amely súlyos pénzbírságot helyez kilátásba a "nem engedélyezett" vagy a "nép érdekeit" sértő információk közlése esetén - közölte a Bizottság az Újságírók Védelméért elnevezésű, New York-i székhelyű szervezet (CPJ).

A Nguyen Tan Dung vietnámi miniszterelnök által aláírt és februárban életbe lépő jogszabály szövege szerint 40 millió dongig (2 ezer dollárig) terjedő pénzbüntetést kell fizetnie azoknak a szerzőknek, akiknél jogsértést tapasztalnak. A CPJ közleményében aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a szóban forgó rendelettel, amely a kormány média feletti uralmának növelését célozza, tovább bővül Vietnám elnyomó törvényeinek tárháza. Shawn Crispin, a szervezet Délkelet-Ázsiáért felelős képviselője szerint a jogszabály "szövege túlságosan is homályos", ami a hatóságoknak lehetővé teszi annak szabad értelmezését.

A CPJ kifogásolja a rendelet azon részét is, amely megköveteli az újságíróktól forrásaik felfedését, illetve tiltja az álnevek használatát. Ráadásul mindez érvényes a délkelet-ázsiai államban kialakulóban lévő "blogoszférára" is, ahol bevett szokás, hogy az esetleges megtorlások elkerülésére fedőnevet használnak az internetes naplóírók.

Az ország egyik legfontosabb napilapja, a Than Nien egy Ho Shi Minh-városi ügyvédet idézve rámutat arra, hogy bizonyos esetekben, például korrupcióval kapcsolatos tényfeltárásnál, az újságíróknak védeniük kell forrásaikat. 2008-ban "a demokratikus szabadságjogokkal való visszaélés" vádjával ítélték két év börtönre a vietnámi sajtó egyik ilyen - a forrásait védő - munkatársát, miután közreműködött egy jelentős megvesztegetési ügy leleplezésében.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!