SG.hu·

Még mindig készpénzzel fizetünk az interneten

Bár tavalyhoz képest némiképp visszaszorult, még mindig a készpénzes fizetés a legjellemzőbb az online vásárlók körében. A bankkártyás fizetéstől sokakat visszatart a bizalom hiánya, a válság hatására pedig mérséklődött a vásárlási kedv, derül ki a KutatóCentrum E-Shopping jelentéséből. A bizalomhiányra az egyik lehetséges megoldást a nemzetközi piacokon elterjedt Paypal jelenthetné.

Az előző évhez képest jobban szóródnak az online vásárlók által választott fizetési módok - többek között ez derült ki a KutatóCentrum 2010-es E-Shopping Reportjából. Még mindig az átvételkor történő készpénzes fizetés a legnépszerűbb (62%), ugyanakkor tavalyhoz képest kevesebben választották ezt a fizetési módot. A második helyen az átutalás áll, a megkérdezettek egyharmada pedig utánvéttel is szokta rendezni a számlát.

"Próbavásárlások tapasztalatai azt mutatják, hogy a webáruházak is egyre több fizetési lehetőséget tesznek elérhetővé vevőik számára: az utánvét mellett leggyakrabban átutalással és bankkártyával vásárolhatnak náluk" - mondta el Barcza Enikő, a cég vezetője. Megrendeléskor ennek ellenére még mindig csupán a válaszadók 28 százaléka szokott bankkártyával fizetni, ezt az online vásárlással kapcsolatos attitűdök magyarázzák. A megkérdezettek 40 százalékát ugyanis az elmúlt évben az tartotta vissza az e-shoppingtól, hogy féltek megadni a kártyaszámukat. "A férfiak egyébként valamivel nyitottabbak, náluk a bankkártyás fizetés megelőzi az utánvétet" - jegyezte meg a szakember.


Ha a nemzetközi trendeket vizsgáljuk, a Paypal az egyik legnépszerűbb online fizetési megoldás. "Ez előrevetíti a magyarországi gyors terjedést is, ráadásul ez a fizetési lehetőség a hazai piacon uralkodó bizalmatlanság problémáját is megoldhatná" - emelte ki Barcza Enikő. "Ehhez azonban az kell, hogy a webáruházak elérhetővé tegyék vásárlóik számára ezt a fizetési megoldást is" - tette hozzá a szakember. Az online bankolás sem része egyelőre a mindennapoknak: a gyakori internetezők 46 százaléka szokta pénzügyeit a világhálón is intézni, a legaktívabbak a 25-34 évesek és a férfiak.

A válság hatására az előző évhez képest mérséklődött a fogyasztás és a vásárlási kedv, a költések abszolút értéke 2010-ben átlagosan 2-3 százalékponttal csökkent. A megkérdezettek 59 százaléka a legutóbbi alkalommal kevesebb, mint 10 ezer forintot fordított online vásárlásra, ugyanakkor közel minden tizedik e-vásárló több mint 40 ezer forintot költött. A válság hatását tükrözi viszont, hogy a maximum 5 ezer forintot fizető válaszadók aránya nőtt (29%) a megelőző évhez képest.

A költések összértékét vizsgálva is egy kis visszaesés látszik: a 200 ezer forintnál többet költők aránya csökkent tavalyhoz képest, míg többen voltak azok, akik egy év alatt maximum 5 ezer forintért vásároltak a világhálón. A legjellemzőbb (40%) a 10 és 40 ezer forint közötti költés volt, ugyanakkor az online vásárlók közel egyötöde több mint 100 ezer forintot adott ki az interneten.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Sonda142011. 02. 26.. 22:17||#9
Szeretnél gyorsan pénzhez jutni napi 3-4 perces internetezéssel?
Nincs más dolgod mint itt regisztrálni http://www.neobux.com/?r=Sonda14 és minden nap rákattintani a 4-5 hirdetésre ami megjelenik. Minimum átutalható összeg PayPal számlára 5 dollár. Nekem eddig egy hónap alatt több mint 15-16 dollárom gyûlt össze és egyre több lesz . Csak ajánlani tudom az oldalt 100%, hogy fizet!
© sanyicks2011. 01. 13.. 16:16||#8
Nem azért fizetünk készpénzzel mert azzal szeretünk, hanem mert a postás nem fogad el bankkártyát...

Tehát a lényeg nem a pénz formája, hanem az hogy AKKOR szeretünk fizetni amikor kézhezkapjuk, így kizárva az elõre fizetünk, nem kapjuk meg/nem azt kapjuk/össze van törve dolgot.
© Tetsuo2011. 01. 13.. 12:25||#7
Nos az eBay-en tudsz hasznalni PayPalt, amivel megoldott a biztonsag, alabb irtak.
Nevenincs uzletekbol tenyleg nem vasarolok..
© Komolytalan2011. 01. 12.. 23:16||#6
Akkor mondjuk holker díszlécet hol vennél, ami hiteles? Vagy mittomén, pillangókkal díszített lámpát a gyerekszobába?
Ja, hogy olyat nem veszel neten. Én meg igen, a legolcsóbb helyen, utánvéttel, és megkapom általában fél-kétharmad áron, mintha bemennék a szaküzletbe, és megvenném ott. Ha meg nem szállítják idõre akkor törlöm a megrendelést (vagy webformról, vagy 1 db reklamációs levél megírásával), és megrendelem a 2. legolcsóbb helyrõl, mert zsebben maradt a pénzem, így van mibõl.
© Komolytalan2011. 01. 12.. 23:12||#5
Na persze, csak azért érzed te is a különbséget, aközött hogy:
"Akkor fizetem ki, ha megkapom a sérülés mentes csomagot"
és
"Visszakövetelheted a pénzed, amit - valaki majd eldönti - hogy visszakapod-e."
Kártyával olyasmit fizet az ember, ami azonnal kell, és azonnal meg is kap az ember, garantáltan. Pl játék havidíjat, vagy prémium szolgáltatást - itt nem fog az ember utalgatni, hogy 3-4 nap múlva tudjon játszani. Viszont ha veszek mondjuk 1 lámpát, amit majd futár kihoz nekem, akkor mégis mire fel fizetném ki elõre az árát? Egy fotóra, amit látok a weboldalon? Na ne vicceljünk már. Ezt max akkor merném elõre, kártyáról fizetni, hogy ha vállalási idõre nem tudják szállítani - tök mind1 milyen okból, nincs vis major, semmi se - , akkor a pénz dupláját fizetnék vissza.
© Tetsuo2011. 01. 12.. 14:30||#4
En csak bankkartyaval fizetek.
Nem ertem ezt.. olyan helyrol nem is vennek semmit, ami nem hiteles.
© metropoltopotlo2011. 01. 12.. 12:06||#3
Elég sok visszaélésrõl, meg nem megfelelõ minõségû termékrõl hallani. Én olyan esetben fizetek csak bankkártyán, mikor olyan helyrõl rendelek a neten, ahol már korábban többször rendeltem és mindig kifogástalanul teljesítettek, vagy korábbi panaszomat korrekten kezelték, esetleg az is szempont lehet, hogy könnyû a kapcsolatfelvétel - pl Facebookon komoly és aktív jelenlét - mert ezek a dolgok mind növelik a bizalmat. Random cégeknek, embereknek nem fogok elõre fizetni olyan dologért, amit nem is láthattam - úgy látszik ezzel nem csak én vagyok így, pedig igyekszem a készpénzes fizetésrõl minél inkább áttérni, mert a folyamatos bankautomatázgatások fárasztóak és költségük is van...
© Noru2011. 01. 12.. 11:34||#2
Paypal, és ott ha nem kapod meg a cuccot, visszakövetelheted a pénzed, amit - ha igazad van - vissza is kapsz.
© DeviloftheHell2011. 01. 12.. 11:11||#1
persze senki nem hülye hogy elörre fizessen vmiért amit lehet sosem kap meg