MTI

Az ENSZ az internet szabályozását mérlegelheti

Brazília az ENSZ-ben kezdeményezte egy kormányközi munkacsoport felállítását, amelynek feladata az lenne, hogy a WikiLeaks által kirobbantott dokumentum-kiszivárogtatási botrány nyomán számba vegye az internet globális szabályozásának lehetőségét.

A nemzetközi ellenőrző testület felállításának gondolata támogatásra lelt India, Dél-Afrika, Kína és Szaúd-Arábia részéről. Az internet szabályozására vonatkozó javaslat egy, a világszervezet égisze alatt megtartott tanácskozáson, szerdán hangzott el New Yorkban. A brazil képviselővel szemben az illetékes amerikai, ausztrál, brit, kanadai és belga ENSZ-diplomaták, valamint civil szervezetek és az üzleti világ több képviselői egybehangzóan rámutattak, hogy egy ilyen munkacsoport elszigetelődhet az internet-felhasználás üzleti és a napi, felhasználói szintű realitásaitól. Aggodalmak hangzottak el azzal kapcsolatban is, hogy a felállítani javasolt testületben kizárólag kormányzatok kapnának szerepet, civil szervezetek nem.

A nemzetközi bizottság felállításának kezdeményezői az ENSZ Gazdasági és Szociális Tanácsának 2010. július 9-én meghozott határozatára hivatkoztak, amely arra hívta fel a világszervezet főtitkárát, hogy kezdeményezzen nyílt és átfogó párbeszédet, valamint fokozott együttműködést az internettel kapcsolatos nemzetközi közpolitikai kérdésekről. A brazil javaslat ellenzői rámutattak, hogy a "fokozott együttműködésre" való felhívás nem jelenti feltétlenül azt, hogy egy újabb bizottságot kellene felállítani az ENSZ már meglévő, illetékes testületei (IGF, ICANN, ITU) mellé.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!