SG.hu·

Az ausztrál rendőrség is vizsgálatot kezdett Assange ellen

Az ausztrál rendőrség is vizsgálatot indított Julian Assange, a WikiLeaks portál alapítója ellen - jelentette be Kevin Rudd ausztrál külügyminiszter.

A vizsgálat célja annak kiderítése, hogy az ausztrál állampolgárságú újságíró megsértette-e hazájának törvényeit, s ha igen, bűnvádi eljárást indítható-e ellene. A Bahrein fővárosában, Manamában egy biztonsági konferencián részt vevő Rudd újságíróknak elmondta, hogy Ausztrália legfőbb ügyésze néhány napja utasította a rendőrséget a vizsgálat lefolytatására. A feltehetően Angliában tartózkodó Assange ellen Svédország kérésére pénteken új nemzetközi letartóztatási parancsot adott ki az Intepol nemi erőszak, továbbá szexuális zaklatás elkövetésének gyanújával.

A 39 éves újságíró - aki híres-hírhedt portálját Svédországban alapította - rendkívül feldühítette az Egyesült Államokat és számos más országot, amelyeket kényelmetlen helyzetbe hozott a most kiszivárogtatott több százezer bizalmas diplomáciai irattal. Az egy hete folyamatosan megjelenő dokumentumok leplezetlen és gyakran kínos pillanatokat okozó bepillantást nyújtanak az Egyesült Államok és szövetségesei külpolitikájába, a diplomáciai kulisszák mögé.

Az ausztrál külügyminiszter hangsúlyozta, hogy kormánya egyértelműen elítéli a titkos és bizalmas információkat, valamint az államok közötti diplomáciai levelezést engedély nélkül nyilvánosságra hozók cselekedetét. Arra a kérdésre, hogy a hatóságok fontolgatják-e Assange ausztrál útlevelének visszavonását, annyit mondott, hogy bármilyen intézkedést a rendőrség ajánlásainak alapján tesznek meg. A Sunday Times brit lap értesülései szerint a rendőrség a jövő héten őrizetbe veszi az ausztrál férfit. Assange ügyvédjein keresztül közölte, hogy nem egyezik bele kiadatásába, s minden jogi eszközt bevetnek a svéd kiadatási kérelem elbuktatására.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© morden2010. 12. 06.. 18:52||#5
Jáj hogy az SG-n nincs kint egy cikk se amibe ne lenne akkora elírás, mint egy felhõkarcoló.. "a rendõrség a jövõ õrizetbe veszi " jövõ mi?, pont a lényeget sikerült kihagyni, és senkinek nem tûnt fel....

Amúgy éppen most volt egy hír, hogy egy kínai hapsi megölt egy norvég nõt nálunk és úgy tûnik a hatályos jogaszbályok miatt nem vonják felelõségre, pedig õ gyilkot, talán inkább ilyenket kellene vizsgálnia a világ hatóságainak ( fõleg az interpolnak)....
© sanyicks2010. 12. 06.. 17:18||#4
dübörög a pannon puna is.
© Garrett272010. 12. 06.. 16:45||#3
Nagy a jólét az egész világon és dübörög a gazdaság mert mindennapra jut egy wiki hír a többi meg úgyse érdekes...
© Sir Quno Jedi2010. 12. 06.. 15:51||#2
Mondom, lassan nem lesz ország ami befogadná, megvédené, vagy állampolgáságát nem semmisítené meg azonnal (elégetik az iratatit rituálisan még a reptéren). :D Azért ezért minimum Guiness rekordot érdemelne a csóka (bár akkor azokat is beszüntetnék).
© sanyicks2010. 12. 06.. 15:40||#1
USA kormányzat telefonál az ausztráloknak: -Szasztok gyerekek, kéne valami JA ellen amivel hitelteleníthetjük, feketíthetjük tovább.
- Ááá hová gondoltok, mi nem úgy csináljuk mint ti!
- De valami kéne, ha nem akkor félõ, hogy kaptok egy pénzügyi leminõsítést terrorveszély miatt!
- Na de mit jelentsen ez?
- Áh semmit, csak egy baráti jótanács, mostanában nagy veszély a terrorizmus...
- Nah jó akkor körülnézünk, nagyitóval megvizsgáljuk az életét, hátha valamikor csúnyán nézett valakire, vagy az oviban elvette-e egy másik gyerek játékát.
- ok köszi, csövi!