MTI

Magas áron kelt el az első Apple-gép

Bár processzora ezerszer lassabb az iPad készülékénél, az első Apple-számítógép mégis a táblagép árának több százszorosáért kelt el egy Londonban rendezett árverésen.

Az Apple-1 elnevezésű sorozatból mindössze kétszáz darabot gyártottak. A Christie's aukciós ház árverésén 133 250 fontot (43,24 millió forintot) adtak azért a példányért, amelyhez Steve Jobs, a számítástechnikai vállalat társalapítója aláírásával ellátott kísérőlevél is társult. Az 1976-os gyártmányt akkoriban még burkolat, tápegység, billentyűzet, illetve monitor nélkül árulták. Ennek ellenére az Apple-1 volt az első személyi számítógép, amely teljesen készre szerelt alaplapot tartalmazott.


Az első Apple-1 annak idején 666,66 dollárba került - 1977-ig volt kapható -, és a szállítmány feladási címe Steve Jobs szüleinek háza volt. Az árverésre kínált darab azért is rendkívüli, mert minden egysége eredeti dobozában található, ráadásul megmaradt az a levél is, amelyet a géppel együtt az Apple elnök-vezérigazgatójának eredeti aláírásával küldtek.


Az ereklyének számító gépre egy olasz üzletember és gyűjtő, Marco Boglione csapott le telefonos liciten. Az új tulajdonos fivére személyesen is jelen volt az aukción, amelynek végén azt mondta, hogy bátyja üzemképessé akarja tenni a masinát.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • dzsagon #3
    Kb ugyanennyi volt az ára akkor is mikor készült.
  • ParadoxH #2
    Van egy Pentium I-em a padláson. Igaz nem Apple, de fele annyiért is adom!
  • gemihu #1
    "Magas áron kelt el az első Apple-gép" A többi se volt olcsó:)