Berta Sándor

Megjelent az Opera 11 első bétaverziója

A norvég böngésző legújabb kiadását elsősorban az új böngészőfül-kezelési és az automatikus kiegészítő-frissítési funkció különbözteti meg a korábbi változatoktól.

Az Opera Software elérhetővé tette a 11-es verzió első bétaverzióját, amelyben a korábbiakhoz képest még nagyobb hangsúlyt kapott a személyre szabhatóság. A szoftver legnagyobb újdonsága az úgynevezett Tab Stacking funkció, amelynek segítségével a megnyitott böngészőoldalak fülei akár egymásra is halmozhatók. Amennyiben valaki később az egeret az egyetlen megmaradt böngészőfül fölé viszi, akkor azonnal megláthatja a többi oldal előnézeti képét, majd akár tetszőlegesen újra széthúzhatja az egyes lapokat.

"A füles böngészés azon kevés funkció közé tartozik, amelyet szinte mindenki alkalmaz, függetlenül attól, hogy milyen programot használ" - mondta Jan Standal, az Opera Software asztali termékek részlegének alelnöke. Azonban túl sok megnyitott lap esetén a felhasználók könnyen elveszíthetik az áttekintést. A Microsoft ezért vezette be az Internet Explorer 8 esetében a színkódos jelölést az egymáshoz tartozó böngészőlapoknál, de ennek hátránya, hogy nem csökkentette a megnyitott oldalak számát. Az Opera 11-ben debütáló Tab Stacking viszont lehetővé teszi a böngészőfülek elrejtését, majd későbbi újra előhívását. A felhasználók saját szempontjaik szerint csoportosíthatják a böngészőlapokat. Az Opera fejlesztői azt remélik, hogy ezt a megoldást az emberek nagyon intuitívnak találják majd és arra fogja őket emlékeztetni, mint amikor dokumentumokat tesznek egymásra.


A böngészőfülek egymásra halmozásának bemutatása

Szintén újdonság, hogy változott az URL-címek megmutatásának módja. Az új megoldás segítségével még világosabb és egyértelműbb lehet a felhasználók számára, hogy éppen melyik oldalon vannak és hogy az adott kapcsolat titkosított-e vagy sem. Végül, de egyáltalán nem utolsó sorban az Opera munkatársai javítottak a kiegészítők kezelésén is. A korábbi ígéretnek megfelelően a bétaverzió már támogatja nem csak a kiegészítők használatát, hanem azok automatikus frissítését is. A https://addons.labs.opera.com címen elérhető gyűjteményben jelenleg több mint 130 kiegészítő található és ez az adatbázis naponta 10-20 újabb programmal bővül.

A magánélet védelmében az internetezők - akár egyetlen honlap meglátogatásának idejére is - bármikor kikapcsolhatják a kiegészítőket, amelyek ráadásul a böngésző újraindítása nélkül használhatók, illetve eltávolíthatók. A program kezelőfelülete ugyanakkor alig változott, viszont a telepítő és maga a telepített alkalmazás is kevesebbet helyet foglal. Az Opera 11 - kizárólag angol nyelvű - első bétaverziója már letölthető.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • sanyicks #127
    hát ha letöltöd a frissítőprogramot, akkor ennyi. Ha meg külön filter fájlt töltesz akkor is csak egy felülírás a tároló mappában.
    Ha meg c: formatkor kimented az opera beállításait akkor semmi :D
    nekem már 3 évesek az opera beállításaim, a filterrel együtt (persze bővítgetem ha egy oldalon valami kimaradt a szűrésből, múlt héten a *.facebook.* bejegyzés került bele :)) ).
    De szerencsére a http://ad.* meg */ad* feltételek elég univerzálisak :)
  • Airbus A380 #126
    Nekem ast mondták több.
  • sanyicks #125
    kár hogy ezt operában is lehet... nekem is szűrőlistás nagyon rég óta. 1 kattintás
  • Airbus A380 #124
    Ez inkább macerás minden oldalon. Nem, nem erről beszélek ezt a legtöbben ismerik, van valami tartalomszűrő amit be kell tenni állítgatni és akkor nem kel mittomén minden 10edik oldalon kézzel blokkolni. Tehát én nem a gyári tartalomszűrőről beszélek, az nem bonyolult, idegesítő csak.
  • Reg5 #123
    Jobb klikk->Tartalom letiltása. Lehet többször is meg kell lépni, de ezen mi a bonyolult?
  • Airbus A380 #122
    Gondoltam hogy belekötsz igen nem a mozilla csinálja az adblock-ot hanem 1 pasi. bumm de jó neked emberkedhettél kicsit. Ehelyett rájöhettél volna arra hogy arra céloztam hogy talán operára is csinál valaki. Azt senki nem vitatta hogy nincs hozzá tartalomszűrő de ezt még z opera topikbais elismerik hogy bonyolultabb használatba venni mint a FF-s adblockot amit csak letöltesz telepíted és kiválasztod a listát(kat). A 74-esre azért helyeseltem ami a lényege hogy amozilla ad 1 nyílt valamit amit úgfy átalakíthatsz hogy még ők se ismerenek rá, ehrlyett az opera 1 zártkörű valami amihez így 2010 végén végre már elérhetőek a külső kieg-ek, amit a Fx 2005vagy 6 ba már meglépett...
  • cousin333 #121
    Először is régóta van hozzá tartalomszűrő, akár hajlandó vagy elismerni, akár nem. Kétségtelen, hogy nem olyan gyorsan használatba vehető (ugyanakkor egyszerűnek nagyon egyszerű!), de létezik, és működik.

    Másodszor nem az Opera csinálja, ahogy a Firefox sem csinált semmi hasonlót. Ez volna a kiegészítők értelme, nem? Ennek megfelelően már az Opera 11-hez is lehet ilyesmit letölteni.

    Egyébként meg ha egyszer összeállítottad a szűrőfájlt, akkor az Opera 11-ben az Opera Link már leszinkronizálja azt is, szóval innentől nulla (0) járulékos tennivalód van mondjuk egy új telepítést követően. Az meg még egyszerűbb, mint feltenni egy kiegészítőt...

    Meg aztán nem éppen te helyeseltél a #74-et olvasva? Persze lehet, hogy azt sem olvastad el, de az szerepelt benne, hogy milyen jó, hogy az FF-et szénné konfigurálhatod, igaz, ez sok időt és tanulást igényel. Szóval el kellene dönteni végre, hogy egyszerűség rulez, vagy konfigurálhatóság rulez, mert a kettő együtt nem igazán szokott menni...
  • Airbus A380 #120
    babrálni kell vele, a Fx-eset csak felteszed beállítod a szűrőlistárt (rákkattintasz ) és kész.
  • Rotyoka #119
    már ezer éve van
  • Airbus A380 #118
    Az is épp elég. Inkább arra leszek kíváncsi operáék is kreálnak e ilyet az operához