Napi Online

Kiábrándító az SAP eredménye

Ugyan 12 százalékkal nőtt a világ vezető üzleti szoftvergyártójának eredménye a harmadik negyedben, ez elmaradt a várakozásoktól, így nagyot esett a cég részvényárfolyama.

Az SAP nettó profitja a tavalyi harmadik negyedéves 447 millió euróról 501 millióra emelkedett - ez azonban csalódás az elemzők 553 millió eurós várakozásához képest. Az árbevétel 20 százalékkal 3 milliárd euróra nőtt. A szoftvereladások és szolgáltatások az előző évihez képest 20 százalékkal 2,32 milliárd euróra nőttek, a jövőbeli árbevételt is előrevetítő szoftverlicensz-eladások pedig 25 százalékkal 656 millió euróra ugrottak.

A cég közleményében a mobilra írt üzleti szoftverek sikerét, valamint az amerikai, és az ázsiai, európai és latin-amerikai feltörekvő piacok erejét jelölte meg a profitnövekedés okaiként. A Landesbank Baden-Württemberg Bloombergnek nyilatkozó elemzője szerint "OK" az eredmény, és pozitív fejleményként értelmezhető, hogy némileg enyhült az árnyomás a költségeiket csökkenteni akaró globális vállalat kliensek irányából.

A cég megismételte korábbi profitvárakozását, miszerint 9-11 százalékos árbevétel-növekedést várnak az évre. A piacoknak azonban nem tetszett az eredmény, 3,5 százalékos mínuszba estek a cég papírjai a gyorsjelentés után.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • RiSeForMuSiC #1
    Azért röhej a kapitalizmus és a tőzsde: ha nem nő évről évről a profit, akkor már szar a cég? Végtelenségig amúgy sem nőhet, én teljesen meg lennék elégedve, ha minden évben produkálná a negyedéves 447 millió profitot a cégem.