MTI

Jelszavakat is rögzített utcanézegetőjével a Google

Beismerte a Google, hogy a világtérképéhez kapcsolódó utcanézegető (Street View) alkalmazás bővítésénél a nem titkosított Wi-Fi hálózatokról jelszavakat és elektronikus leveleteket is rögzítettek a térképezést végző speciális járműveikkel.

Napokkal az amerikai informatikai vállalat beismerése előtt a kanadai adatvédelmi biztos jelentette be, hogy a Google az utcanézetekkel együtt teljes elektronikus levelezéseket is rögzített, ezzel pedig több tízezer kanadai jogait sértette meg. A Google korábban mindössze azt ismerte el, hogy a Street View szolgáltatás adatgyűjtésével párhuzamosan "véletlenül" rögzített bizonyos személyes adatokat, miközben a vállalat azzal védekezett, hogy a járművek folyamatos mozgásából adódóan csak töredékinformációkról lehet szó.

A vállalat szóvivője elmondta, hogy a kifogásolt, mintegy 600 gigabájtnyi hálózati információt a Google személyiségjogi szempontokból korábban nem nézte át, és csak az adatgyűjtés jogszerűségét kutató nemzetközi vizsgálatból derült ki, hogy bizonyos esetekben teljes hivatkozások, elektronikus levelek, címek és jelszavak is vannak a rögzített adatok között. Alan Eustace, a Google fejlesztési és kutatási igazgatóhelyettese hivatali blogjában kijelentette, hogy súlyos hibát követtek el az adatok rögzítésénél, és ahol lehet, mielőbb törölik ezeket.

A Google 2006-tól kezdve több mint 30 országban gyűjtött Wi-Fi hálózati információkat. Hollandiát és Új-Zélandot beleértve jelenleg hat országban zárult le a Google elleni vizsgálat. Ahol az informatikai cég lehetőséget kap rá, mielőbb törli a kifogásolt adatokat, hozzátéve, hogy a Street View fényképezését végző járművek, az elmúlt négy év gyakorlatával ellentétben többé nem gyűjtenek Wi-Fi információkat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • bottika #3
    és egy olyan gigacég mint a google ha tényleg adatokra kíváncsi, miért veri nagy dobra azt, hogy kocsikkal járja a földrészeket? ezeket Google felirat nélkül, akár egy külsős céggel is csináltathatná, és akkor nem az ő utcájában állna a bál..
    Nekem kicsit furcsa.. annyi külsős céget alkalmaznak meg vesznek meg naponta, minek roncsolják a hírnevüket totál fölöslegesen?
  • TellerHutt #2
    Én azt mondom aki 600 gigányi ilyen kulaadatot átmazsoláz, én annak szívből kívánom hogy az életbe soha ne legyen nagyobb öröme !
  • TellerHutt #1
    "Jelszavakat is rögzített utcanézegetőjével a Google"

    Oda ne parkírozzak. Akinek plain-text formátumban vannak a jelszavai annak aztán marha fontos információi lehetnek a jelszavak mögött. Gondolok itt Pistike honfoglalós belépési jelszavára, az aztán nemzetbiztonsági érdek...