MTI

Problémásabbak a számítógép előtt ülő gyerekek

A napi két óránál többet televíziózással vagy számítógépes játékokkal töltő gyerekeknél nagyobb kockázattal jelentkeznek pszichológiai problémák - közölték hétfőn megjelent tanulmányukban brit kutatók.

Az amerikai Pediatrics című szakfolyóiratban ismertetett tanulmány szerint a megállapítás érvényessége nem függött attól, hogy a nap többi részét mekkora aktivitással töltötték a gyerekek. A Bristoli Egyetem munkatársai 1013, tíz-tizenegy éves gyereket vontak be vizsgálatukba. A résztvevők saját bevallásuk szerint nulla és öt óra közti időtartamot töltöttek el naponta a képernyő előtt - a házi feladaton kívül - tévézéssel vagy számítógépes játékokkal.

A kutatók minden gyerekkel kitöltettek egy pszichológiai tesztet is, mely alapján értékelték pillanatnyi állapotukat, aktivitásukat pedig hét napon át mérték egy derekukra erősített, a mozgást regisztráló eszközzel. Azt tapasztalták, hogy még a fizikailag aktív gyerekeknél is megnőtt a pszichológiai nehézségek kockázata, ha napi két óránál több időt töltöttek el a képernyő előtt. A korábbi megállapításokkal ellentétben a mostani kutatás azt sugallja, hogy a gyerekek elektronikus eszközök előtt töltött idejét akkor is érdemes korlátozni, ha egyébként tevékenyen töltik a nap fennmaradó részét.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ronny #2
    Ez így ebben a formában hülyeség. Ha az unokaöcsémet leültetem a gép elé, akkor órákat képes játszani. Sportol, sokat van levegőn, vagány kölyök. A 14 év feletti korosztálynál már talán jobban mutatja a problémákat.
  • Ray78 #1
    Na igen csak az idióta brit "kutatók" azt nem nézték hogy a sok kis retaldált valójában mit is néz abban a 2 órában és épp melyik GTA verzióval játszik.