SG.hu·

Nem adta meg a jelszavát, négy hónap börtönt kapott

Nagy-Britanniában letöltendő börtönbüntetésre ítélték azt a 19 éves fiatalembert, aki nem volt hajlandó átadni a rendőröknek a számítógépét és elárulni azon tárolt titkosított adatokat védő jelszót.

A liverpooli Oliver Drage ellen még májusban indult rendőrségi eljárás. A fiatalembert azzal vádolták meg a hatóságok, hogy szexuálisan molesztált és kihasznált kiskorú személyeket. A nyomozás során a rendőrök lefoglalták Drage számítógépét is és szerették volna megtudni, hogy tárolt-e a PC-n képeket, videókat vagy más anyagokat. Mindez azonban meghiúsult, ugyanis a számítógépet, illetve az azon tárolt különböző titkosított fájlokat egy 50 karakterből álló jelszó védte, amit a BBC tudósítása szerint a gyanúsított semmiképpen sem volt hajlandó megosztani a rendőrséggel. Ezért szeptemberben a Prestion Crown Court bíróság elé állították, amely végül 16 hét letöltendő börtönbüntetésre ítélte.

A testület az indoklásban a 2007-ben bevezetett Regulation of Investigatory Powers Act 2000 (RIPA) nevű törvényre hivatkozott, amely kötelezi a gyanúsítottakat a nyomozásban résztvevő hivatalnokokkal való együttműködésre. Mivel a jogszabály kiterjed a jelszavak megosztására is, így Drage törvénysértést követett el. Mindent egybevetve még olcsón megúszta az engedetlenségét, hiszen a jogszabály akár 5 év börtönbüntetés kiszabását is lehetővé teszi.

Az ügy azonban nem zárult le, mert a liverpooli fiatalember továbbra sem hajlandó megadni a jelszavát a rendőröknek, ezért a nyomozók kénytelenek más módon megszerezni az információt. Ez azonban a jelszó megfejtése és az esetlegesen használt titkosítási eljárás feltörése miatt nagyon sokáig elhúzódhat. Az is előfordulhat, hogy a hatóság munkatársai akár hónapok múlva sem járnak sikerrel.

Neil Fowler rendőrségi szóvivő elmondta, hogy Oliver Drage nem büntetett előéletű. "Az, hogy ennek ellenére letöltendő börtönbüntetést kapott, bizonyítja, hogy a bíróság mennyire komolyan veszi a dolgát. A testület világos üzenetet küldött azoknak az embereknek, akik megpróbálják elrejteni az online bűnözői tevékenységüket. Minden ilyen személyt végül bíróság elé állítunk és a legmagasabb büntetést kapják meg. Ez ebben az esetben szabadságvesztés" - közölte a rendőrtiszt.

Nagy-Britanniában 2008. április elseje és tavaly március 31-e között több embert is letöltendő börtönbüntetésre ítéltek a jelszavak kiadásának, illetve a titkosított anyagokhoz való hozzáférések megtagadása miatt. Ez derült ki az Office of Surveillance Commissioners nevű brit rendőrségi felügyeleti szervezet 2008-2009-es jelentéséből. A dokumentum szerint 15 embertől kérték a nyomozók a gyanúsítottaktól a jelszavuk kiadását. Ennek 4-en eleget is tettek, 11-én viszont megtagadták az együttműködést, közülük hét személy ellen indult eljárás és ketten kerültek börtönbe a RIPA megsértése miatt.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Elmin2015. 01. 17.. 20:56||#100
Miből gondoltad, hogyha már egyszer is ráírtál valamit akkor ott még megtalálható az eredeti? Ez nem olyan mint egy papírlap, hogy átsatírozod és akkor már egy helyen két dolgot tárol.
Ráadásul te a telepítés előtt is formáztad a meghajtót, utána ráírtál majd még az üres területeket még egyszer törölted. Mit vártál, hogy csodát csinálnak?
A visszaállítás szinte mindig csak a törölt de nem felülírt részeknél sikerül, mert ott még megvan az eredeti.
© tmp2011. 05. 30.. 10:17||#99
Egy 500 gigás vinyót 2-3-4 óráig töröl. nagyon sok idõ.
© Jötün2011. 04. 08.. 00:04||#98
Nem akarok senkinek a lelkébe gázolni, vagy az álmait széttörni, de:
A Kürt egy egyszeresen felülírt adatot sem tud már visszaállítani!
Miért jelenthetem ezt ki nagy bizonyossággal? Kipróbáltam...
Történt pediglen, hogy sikeresen újrahúztam egy gépet, le is mentettem elõtte, de a tulajdonoshölgy elfelejtette megemlíteni, hogy egy eldugott könyvtárban (nem egyértelmû helyen)tengernyi dokumentumot õrizget...
Nos annyi történt, hogy az újrahúzás után végigküldtem a gépen a ccleaner nevû kis ingyenes programocska szabad felület törlése funkcióját egyszer...
Miután kiderült, hogy volt dokumentum-nincs dokumentum, el lett szépen küldve a Kürt kft-nek egy bevizsgálásra...ugyan-már vissza tudnák-e rántani az adatokat a létezésbe?
A válasz egyszerû volt: NEM
Mindezt bárki letesztelheti 10.000 forint plussz ÁFÁ-ért aki nem hiszi....(ennyi a bevizsgálási díj)
Na ennyit a HDD darálóról meg a többi agy-rokkant ötletrõl :)
És ezek után a sündörségi amúgy teljesen béna infósok (ismerek párat, tudom mit beszélek :) ), lesz*phatnak bõ nyállal...ha esetleg még elrejted egy ilyen truecrypt mögé a dolgaidat, akkor akár benyalhatnak a meleg szarig de adatot azt nem szednek le a gépedrõl <#mf1>
© Mike at home2010. 10. 28.. 16:40||#97
mindegy, mert úgyis azt mondják pedo-terrorista vagy
© drevil6662010. 10. 22.. 15:15||#96
csak elmebeteg tárol online adatot:)
offline mindent, mint a MI1-ben:)
© drevil6662010. 10. 22.. 15:13||#95
pontosan, de itt Hungaryban nem ez megy....
© drevil6662010. 10. 22.. 15:13||#94
Ez rossz hír mert 40 karakteres kóddal védem a fájljaimat. kíváncsi vok ezt fel tudják e törni hõs rendõreink:)
Nyugalom nekem nem kisfiús-lányos adataim vannak:).
Fõleg gépészeti prototípusok és még le nem védett ipari formatervek, ilyesmik.
Mindenesetre ha lesz idõm átrakom 200 karakteresbe õket:)
© Mike at home2010. 10. 11.. 11:56||#93
volt olyan (forrás zugügyvéd az indexen) hogy a nyomozó kirendelt ügyvédnek adta ki magát, hátha neki beszél a gyanusított
© Sir Quno Jedi2010. 10. 11.. 11:31||#92
Na, engem aztán ha életfogytiglanra ítélnek AKKORSEM adom ki a jelszavamat, ha nem akarom. Erre senki nem kötelezhet, ennyi erõvel igazságszérumot is adhatnának akaratom ellenére és kínozhatnának árammal, mint a koreaiak a dzsungelben! Törje fel a geci a "szakértõivel" és utána perelje rám a költségeit! Tiszta sor... Jah, hogy nem megy!??! Van az úgy!

A papnak/pszichomókusnak/ügyvédenek titokartásija van, na azokkal mi van? Ha nem mondja el amit akarnak, akkor AZOKAT is leültetik?!?! Mert csak "akkor" polkorrekt a dolog, nemde! Üljön MINDENKI aki titkolózni mer.
© stremix2010. 10. 10.. 04:47||#91
Egyetértek. A bûnösséget kell bizonyítani, nem az ártatlanságot!