Berta Sándor

Több ezren tüntettek az adatvédelem mellett Németországban

Csak Berlinben 130 szervezet és párt, valamint 7500 állampolgár demonstrált a Félelem Helyett Szabadság - Állítsátok meg a Megfigyelési Őrületet nevű rendezvényen az adatvédelem, a véleményszabadság, a szabad távközlés mellett és a távközlési adattárolás, a megfigyelési állam ellen.

A résztvevők tiltakoztak többek között a 2011-es népességszámlálás, a bevezetendő elektronikus egészségügyi kártya és útlevél, az ELENA adórendszer, illetve a SWIFT banki egyezmény ellen. "A nevek és az arcok megváltoztak, de a program ugyanaz maradt" - jelentette ki a padeluun nicknevű művész és hálózati aktivista, a tüntetés egyik szervezője. Anne Roth újságíró és blogger hozzátette, hogy Thomas de Maiziére belügyminiszter is csak egy báránybőrbe bújt Schäuble, utalva a korábbi német belügyminiszterre.


A tiltakozók között voltak pártok, például az FDP, a Német Kalózpárt és a Szövetség 90/Zöldek képviselői, civil egyesületek, szervezetek, az atomenergia hasznosításának ellenzői, internetes aktivisták, bloggerek, adatvédelmi szakemberek és állatvédők. Az egyik kisbuszról videokamera-maketteket fordítottak a biztosítást végző rendőrök felé, ezzel is jelezve, hogy ők is bármikor megfigyelt személyekké válhatnak. Frank Bsirske, a Ver.di szakszervezeti szövetség elnöke beszédében a jelenleginél hatékonyabb munkavállalói adatvédelmet követelt. Ő már a saját bőrén tapasztalta, hogy milyen ellenőrzött alkalmazottnak lenni, hiszen a Deutsche Telekom őt is megfigyelte. "Már az 1980-es évek megmutatták, hogy milyen őrült célokra használhatók fel az adatgyűjtések" - közölte Bsirske.


Martin Grauduszus, a Szabad Orvosegyesület elnöke a bevezetendő elektronikus betegkártya ellen emelte fel a szavát. Szerinte, amíg a bíróságok nem hoztak egyértelmű döntést az ügyben, a politikusoknak és a betegbiztosító társaságoknak fel kellene függeszteniük minden a témával kapcsolatos tevékenységüket. Grauduszus az állami adatgyűjtési mánia abszolút moratóriumát követelte. Petra Pau, a Die Linke politikusa, aki egyben a Bundestag alelnöke még élesebben fogalmazott: "Ha nincs adatvédelem az egyúttal azt is jelenti, hogy nincs demokrácia!"


A követelések között szerepelt a távközlési adattárolás azonnali leállítása, az internetsemlegesség törvényi biztosítása, a szabad és cenzúramentes világháló, a hozzáférés-blokkolások és -korlátozások száműzése, az internetes tartalomszűrők telepítésének megtiltása, a tartalmak törlése kizárólag független bírói ítéletek nyomán valósulhasson meg, globális digitális emberi jogi charta kidolgozása és bevezetése, illetve a szabad véleménynyilvánítási platformok védelme.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Inquisitor #4
    Hát elvileg az van, nem? Az alkotmányok szerint addig szabad bármit csinálnod, amíg a többi ember alapvető jogait nem sérted, mint az élethez, egészséghez, tulajdonhoz, stb. való jogukat. No meg persze a SZABAD véleménynyilvánítást.
  • Rotyoka #3
    Mintha a demokráciában szabadság jog lenne :O
  • bakagaijin #2
    Az elektronikus betegkártya mondjuk szerintem értelmes dolog. Mennyivel jobb, ha központilag tartják nyilván a készített röntgen képeket, meg a korábbi látleleteket, mint a papír alapú - amelyik kórházba éppen beestél, ott tárolt - szétszórt anyagokhoz képest. Nomeg a recepttömböket sem tudják a drogosok ellopni a rendelőből, mert nincsenek ilyen papírok :). A kérdés inkább az, hogy ehhez a rendszerhez a hozzáférést hogyan szabályozzák, pl. munkaadók egy leendő dolgozóról ne tudják lekérdezni milyen betegségei vannak, dohányzik-e, milyen örökletes betegség hajlamosságai vannak a szülők-nagyszülők oldaláról, stb.

    A SWIFT automatikus adattovábbítása az USA felé az összes tranzakcióról, az már más tészta.
  • sanyicks #1
    na végre ezek is ébredeznek