Napi Online

Vesztegetéssel szerzett üzletet a HP

Az amerikai légierőtől kapott 800 millió dolláros új megrendelésből könnyedén kifizeti az igazságügyi minisztérium 55 milliós bírságát a Hewlett-Packard, amely a pereskedés elkerülése érdekében egyezett meg a tárcával.

A kormány azzal vádolta a HP-t - vélhetően nem alaptalanul -, hogy becsapta az állami eszközbeszerzéseket lebonyolító General Services Administrationt (GSA), mivel csúszópénzt fizetett azon rendszerintegrátoroknak, amelyek a GSA-val kötött szerződéseiknél a HP-t ajánlották berendezésszállítónak. A gyanús kapcsolatok 2002-ben kezdődtek, a kereskedelmi minisztérium 2004-ben kapta az első jelzést a csalásokról.

A megállapodás szerint a felek rendezték a vitájukat egy másik ügyben is - a GSA egy nyolc évvel ezelőtti szerződés szerint túl magas árat fizetett bizonyos hardverekért és szoftverekért, miután a HP torz információkkal szolgált azok értékéről. A vitás kérdések békés rendezése minden bizonnyal megéri a Hewlett-Packardnak, hiszen tegnap jelentették be, hogy a cég öt éven keresztül 800 millió dollár értékben szállít notebookokat, asztali számítógépeket, képernyőket és más berendezéseket az USA légierejének.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!